Vágsellye. A képviselő-testület a legutóbbi, múlt heti ülésén elutasította azt a petíciót, amelyben Vágvecse városrész lakosai a település határába tervezett szélerőműpark építése ellen tiltakoznak.
Tovább tervezhetik a szélerőműparkot
A petíció 162 aláírója azt kéri, a képviselő-testület nyilvánítsa semmisnek a 2006 júniusában hozott határozatát, amelyben egyetértett a szélerőművek építésével. Kérésüket azzal indokolták, hogy a széltornyok és szélkerekek rossz hatással lennének az életkörnyezetre. A képviselők részéről olyan kifogás is elhangzott, hogy a petíció nem tartalmazza, az erőművek konkrétan mivel károsítanák a környezetet. Azzal is érveltek, hogy osztrák tapasztalatok szerint a magasfeszültségű vezetékek jóval nagyobb veszélyt jelentenek a madarakra, mint a szélerőművek kerekei. Az az okfejtés sem volt igazán meggyőző, hogy a városnak anyagi haszna származna az erőműből, mert az üzemeltető az eladott áram bevételéből fizet bizonyos százalékot annak a településnek, amelynek a területén az erőmű áll. Gyurovszky László képviselő rámutatott: ez a bevétel korántsem vehető készpénznek, hiszen a szélerőművek önmagukban mindenütt a világon ráfizetésesek, haszonnal csak az állami támogatás révén tudnak működni.
A petíciós bizottság képviselője az aláíróknak azt az érvét is megemlítette, hogy a 100 méter magas széltornyok a Duslo vegyi kombinát közelében lennének, ami egy lehetséges ipari katasztrófa szempontjából sem elhanyagolható dolog. A felszólaló kétségbe vonta a beruházónak azt az érvét, hogy az erőműépítés új munkahelyeket teremtene, hiszen az erőműpark működtetésére elegendő lesz öt ember. Edita Haládiková, a városi hivatal környezetvédelmi szakembere azt a kérdést is feltette, hogy az erőműnek van bizonyos élettartama, és senki sem tudja, mi lesz, ha befejezi a működését. Szerinte a területet mezőgazdasági művelés szempontjából használhatatlanná teszi, hiszen egy-egy toronynak 20x20 méter területű, 6 méter mély beton alapot kell építeni.
Ha a képviselő-testület eleget tenne a petícióban foglalt követeléseknek, vagyis megmásítaná korábbi határozatát, a befektető számára megakadályozná az építkezés további előkészületeit. Ám ha érvényben hagyja az erőműépítést engedélyező határozatát, az még korántsem jelenti azt, hogy a létesítmény elkészül. A beruházónak ugyanis még sok követelménynek kell eleget tennie.
A szaktárca is elbírálja a tervet
A tervezet elbírálását végző környezetvédelmi minisztériumban legalább harmincféle kikötést határoztak meg, amelyet a beruházónak be kell tartania. Ha ezt mind teljesíti – és a tárca pozitív állásfoglalást bocsátana ki –, a kérdés visszakerül a városi képviselő-testület elé. De az az érv is elhangzott: Vágsellye elutasító állásfoglalása sem hozna végleges megoldást, hiszen a szélerőműpark huszonegynéhány széltornya közül mindössze hat állna Vágvecse kataszterében, a többi a szomszédos Mocsonok határában épülne, s ha azok elkészülnek, a vágvecseiekre is hatással lesznek. Végül is a képviselők elutasították a petíciót, vagyis egyelőre zöld utat adtak a szélerőműpark tervezésének. (gl)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.