<p>Két memorandumban is sürgette a megoldást Vágsellye és a környező községek önkormányzata.</p>
Tovább sürgetik a terelőút megépítését
Peter Kažimír pénzügyminiszterrel találkozott Jozef Belický, a város polgármestere, hogy a vágsellyei és a környékbeli községeket érintő terelőútról tárgyaljanak.
Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter legutóbbi vágsellyei látogatásakor türelemre intette a lakosokat, akik évek óta panaszkodnak az utak minőségére és a környezetszennyezésre. Naponta 29 ezer gépkocsi halad át a városon, ebből 4500 teherautó. Csúcsforgalomban időnként hét kilométeres sorok kígyóznak a hídnál, a várakozási idő ilyenkor meghaladja az egy órát. Az útdíj bevezetése óta a kamionok a városon át rövidítik az útjukat, ami jókora terhet ró a településre. Érsek elmondta, a legnagyobb problémát a terelőúttal kapcsolatban a telekfelvásárlás jelenti, 8 millió euróra lenne szükség. Peter Kažimír és Jozef Belický találkozójának eredményeiről a polgármester az önkormányzat hivatalos honlapján tájékoztatta a lakosokat. Kažimír elmondta, az illetékes tárca idei költségvetését már jóváhagyták, ám ha a terelőút bekerült a 2017-es év prioritásai közé, még tehetnek lépéseket. Döntő érv, hogy naponta több ezer teherautó halad át a városon, jóval több, mint más járási székhelyen. Belický átadta a miniszternek a város, illetve a térségbeli községek, valamint Nyitra megye és a Duslo vegyi vállalat vezetésének közösen megfogalmazott memorandumát, melyben kérik a helyzet mielőbbi orvoslását.
A találkozó eredményeképpen a pénzügyminisztérium munkacsoportja még ebben a hónapban ellátogat Vágsellyére, hogy tájékozódjon a helyzetről és meggyőződjön a terelőút megépítésének szükségességéről.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.