<p>Mintegy 150 roma verekedett össze az iglói járásbeli Rihnó (Richňava) romatelepén. A felbőszült férfiak baltákkal, bozótvágókkal, lapátnyelekkel estek egymásnak.</p>
Tömegverekedés után kommandósakció a romatelepen
A verekedőket a korompai, a gölnicbányai, a márkusfalvai és a szepesolaszi körzeti rendőrőrsök járőrei fékezték meg. Három férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrök csak figyelmeztető lövések leadásával tudták lecsillapítani az őrjöngő tömeget, mely ki akarta rángatni a verekedés kezdeményezőjét a rendőrautóból.
A rendőrség a verekedés miatt a 25 éves Peter K.-t vette őrizetbe, aki visszaeső, 2000-ben baltával megölte az apját, 2006-ban pedig Csehországban fegyveres rablást követett el. Mindkét bűncselekményért jogerősen elítélték.
Ma kommandósok bevonásával kutatják át a romatelepet, és nem kizárt, hogy további személyeket is őrizetbe vesznek - közölte Jana Demjanovičová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.