Tolmácsokat keres Pozsony megye

Pozsony |

Tolmácsok jelentkezését várja a megye, hogy segítségükkel jobb szolgáltatásokat nyújthassanak a szociális ellátásra szoruló lakosoknak. Lucia Froman, a megyei önkormányzat szóvivője közölte, hogy ha valaki igényt tart a tolmács segítségére, akkor a megyék kötelesek elérhetővé tenni ezt a szolgáltatást a lakosoknak.

 

Azért, hogy a megye kifizethesse a tolmácsok szolgáltatásainak árát, arra kérik a szakembereket, hogy regisztráljanak a szociális szolgáltatásokat nyújtók jegyzékébe. Juraj Droba megyeelnök hivatalba lépésekor leszögezte, hogy javítani akar a szociális szolgáltatások színvonalán.

„Vannak olyan lakosaink, akik testi hátránnyal élnek vagy lelki betegségben szenvednek. Ha valakinek tolmácsra van szüksége és kérvényezi ezt a szolgáltatást, akkor kötelességünk eleget tenni a kérésének és a törvényben foglalt feltételek teljesítése után fizetni kell érte” – közölte Droba. Hozzátette, hogy a tolmácsoknak köszönhetően sikerült javítani a szociális szolgáltatásokat, ennek következtében az egészségkárosult lakosok is aktív és teljes értékű életet élhetnek.

Olyan tolmácsokat keresnek, akik megfelelnek a szakmai követelményeknek, van szakképesítést igazoló okmányuk és jogosultak a tevékenységre.

Jelnyelvi, kiejtési és taktilis jeltolmácsok jelentkezését várják. Az érdeklődők bővebb tájékoztatást a megyei hivatal honlapján olvashatnak. A szóvivőtől megkérdeztük, hogy a hivatali kétnyelvűség keretében más kisebbséghez tartozó – például magyarul beszélő – lakosoknak is jár-e hasonló segítség, lapzártáig azonban nem kaptunk választ.

 

Érdekes

Jelnyelv, taktilis jeltolmács

A jelnyelvet, azaz a vizuális kódrendszerek egyik legfejlettebb formáját az 1960-as évek óta önálló nyelvként kezelik. A jelelést főként a siketek használják és minden országnak megvan a sajátos jelnyelve. A jelnyelvi tolmácsok a hallók és a jelelők között jelnyelvvel közvetítenek. A taktilis tolmácsok munkáját tenyérbe jelelésnek is nevezik, ezt főleg a siketvakok használják, ugyanis a hallgató kitapinthatja a jeleket. A taktilis tolmácsok az arckifejezéseket is külön jelekkel adják át a klienseknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?