ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSPárkány. A párkányi szabadidőközpont idén is Tök jó bulival búcsúztatta az októbert.
Tök jó buli Párkányban
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
Párkány. A párkányi szabadidőközpont idén is Tök jó bulival búcsúztatta az októbert. A töklámpásverseny mellett felvonulással egybekötött jelmezversenybe kapcsolódhattak be a gyerekek.
„Három korcsoport számára hirdettük meg a töklámpás-készítő versenyt, ahol az eredetiség mellett az ötletességet és az esztétikai összhatást díjaztuk. Az óvodások mellett külön korcsoportban indulhattak a tízévesnél fiatalabb és a tízévesnél idősebb versenyzők. Az egyéni nevezések mellett örömmel fogadtuk az óvodai és iskolai napközis csoportok jelentkezését is” – tájékoztatta lapunkat Nagy Márta, a szabadidőközpont munkatársa. A töklámpásokból rendezett kiállítást és a verseny kiértékelését jelmezes felvonulás követte. „Hagyománnyá vált, hogy a gyerekek ilyenkor kísértetnek, boszorkánynak öltözve vonulnak végig a városon. Kereplőkkel, dobokkal, sípokkal felszerelkezve fokozzuk a hangulatot. Évről évre egyre több gyerek csatlakozik hozzánk. A jelmezek értékelésénél – a töklámpásversenyhez hasonlóan – elsősorban az eredetiséget díjazzuk” – mondta Július Hégli, a központ igazgatója.
A párkányi szabadidőközpont szakköreit 336 gyerek látogatja. 54-en egyszerre több szakkörbe is járnak. A legkedveltebbek közé a tánckörök, a szlovák és az angol nyelvi szakkör tartozik. (guzsu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.