Többszörösére emelték juttatásukat a képviselők Ógyallán

gyallaképvislők
Ógyalla |

Jelentős mértékben emelték saját juttatásukat az új képviselőtestület tagjai Ógyallán; tény, az előző ciklusban szinte jelképes összegekért dolgoztak az önkormányzat tagjai.

A javaslatot Štefan Pupák (független, a választásokon az Új út, közös cél elnevezésű, függetlenekből álló hattagú csoport tajgaként indult és közülük öten jutotta be a 11 tagú testületbe) terjesztette be.

A képviselői juttatásokat az önkormányzatokról szóló törvény szabályozza, amelynek legújabb, tavaly decemberi módosítása idén február elsején lépett hatályba. Eszerint a képviselők éves szinten a polgármester bruttó alapbérének nagyságával megegyező összeget, a többletfeladatokért pedig további külön javadalmazást kaphatnak. Peter Závodský, Ógyalla polgármestere a törvényileg megszabott alapfizetésért dolgozik (bruttó 2481 euró), ennek megfelelően a képviselők havonta bruttó 205 euró alapjuttatást kaphatnak. Ennek értelemben terjesztette be javaslatát Štefan Pupák. Emelést indítványozott a szakbizottsági külső, azaz nem képviselő tagjai számára is, egy-egy bizottsági ülésen való részvételért az eddig 10 euró helyett 30 eurót. A képviselők ugyanakkor a bizottságokban végzett munkájukért már nem kapnak további összeget. Ógyallán eddig a képviselők havonta 20 euró átalánydíjat kapnak, és 30 eurót az üléseken való részvételért. A szakbizottsági elnökök 20, a bizottsági tagok 10 eurót kaptak ülésenként. Tehát olyan hónapban, amikor volt bizottsági és testületi ülés is, akkor bruttó 60-70 euróért végezték ezt a munkát, ha nem volt ülés, akkor maradt a 20 euró átalány. Egy-egy esketésért, névadóért eddig is és ezentúl is 20 euró jár a feladatot ellátó képviselőnek.

Az előterjesztő és a javaslatot támogatók szerint korábban nevetségesen alacsony volt a képviselők javadalmazása Ógyallán, miközben ez a tevékenység, az anyagok áttanulmányozása, a polgárokkal való napi kapcsolattartás sok időt és energiát felemészt. Hangsúlyozták, ők aktívan akarnak hozzáállni a problémák megoldásához, maguk is javaslatokkal, ötletekkel előállni, szakembereket megszólítani. Mária Hamranová (független) alpolgármester megjegyezte, az előző ciklusban ő javasolta a képviselői juttatások csökkentését, mégpedig megtakarítási megfontolásból. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a juttatások emelésére meg kell találni a költségvetésben a forrást. Idén a képviselők és a bizottság külső tagjainak juttatására, a járulékokra, valamint a digitális önkormányzat licencdíjára 24 400 euró szerepel a költségvetésben. A képviselők ugyanakkor arra mutattak rá, hogy az előző években csupán részmunkaidőben dolgozott az alpolgármester, most pedig teljes állásban (a polgármester fizetése 70 százalékának megfelelő összegért, ami havi bruttó 1736 euró), tehát az is többletkiadást jelent a városnak. A költségvetés-módosítás az áprilisi ülésen kerül napirendre, akkor lesz nyilvánvaló, mennyivel kell megnövelni az egyes tételeket, és hol találják meg rá a forrást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?