Egyetértésben szavaztak a képviselők az első testületi ülésen (A szerző felvétele)
Többet kell fizetni a bősi nyugdíjasotthonban
Óvodafejlesztésről, a nyugdíjasotthon szolgáltatásainak költségnövekedéséről, az emelkedő rezsiköltségekről és az esővíz-elvezetésről is tárgyaltak a legutóbbi bősi közgyűlésen.
A városi művelődési központ energiafogyasztására fordított összeg februárban több, mint 16 000 euró volt, míg a szolgáltatások házára 9 500-at költöttek. Ez a két városi helyszín azért is van nehezebb helyzetben, mert a nyílászárók és a kazán is régiek.
„Elavult a kazánház, nem megfelelő a hőszigetelés, sem a kihasználtság, a bérlő is kevés. A nyílászárók sincsenek jó állapotban”
– mondta el Fenes Iván, Bős polgármestere a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. A Komenský utcai óvoda fogyasztására például most februárban 9 900 eurót kell kifizetni, a Temető utcai óvodáéra 6 800 eurót, a városházára 3 000-et, a sportszakosztályok számlája újabb 3 000 euró. Az új egészségügyi központ energiafogyasztása arányaiban a legalacsonyabb, csupán 800 euró.
„A város teljes energiafogyasztása 56 758 euró. Hogy mikor lesz kompenzáció és hogyan, és hogy a kormány ezt mikor fogja megtéríteni, még nem tudjuk. De az fontos, hogy a hőszivattyús rendszerek ebben segíteni fognak”
– tette hozzá.
Dráguló idősotthon
A nyugdíjasotthonban élők költségei is növekednek idén. Horváth Róbert, a bősi idősek otthonának igazgatója arról számolt be a testület előtt, hogy az intézmény saját költségei is megnövekedtek, ezért van szükség arra, hogy ők is emeljenek.
„A ráutaltsági fokozat szerinti befizetendő összeget 1 euróval emelnénk naponta, a másik változás pedig a takarításra, mosásra, vasalásra, ruhajavításra fizetendő, itt a napi emelés 0,50 euró lenne”
– javasolta az igazgató. Az egy lakóra jutó plusz költség tehát összesen 45 euró lesz, ami 9-9,5 százalékos emelkedést jelent.
„Nagyon jól tudjuk, hogy milyen komoly áremelések mentek végbe eddig. Megkaptuk az energiaszámlákat mi is, ahol 120 százalékos többlettel kell számolunk. Egy új állami rendelet szerint az alkalmazottak fizetését most január 1-től 7 százalékkal emelnünk kell, szeptember elsejétől pedig újabb 10 százalékkal. Ez az intézmény számára plusz 70 000 eurós kiadást jelent majd”
– tette hozzá. Az idősek otthonában jelenleg 45 munkavállaló dolgozik és 77 lakója van. A Covid-időszak alatt 50 lakóval üzemeltek. A nyugdíjakat 11 százalékkal emelték idén, ezért bíznak abban, hogy az időseknek sem okoz majd gondot ez a mértékű áremelkedés.
Májustól „ingyenebéd”
A közétkeztetésre vonatkozó, most elfogadott rendeletben nincs változás a legutóbbi módosításhoz képest. Májusától viszont ingyenes ebédre számíthatnak az oktatási intézményekben a gyerekek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy térítésmentesen kapja a beíratott gyermek az ebédet, csupán annyit, hogy a hozzávalókat nem kell megvennie az intézményeknek. Itt a teljes alapanyagköltséget az állam állja, de az elkészítéshez szükséges energiafogyasztást és a szolgáltatás költségét ki kell fizetni, amihez mindenképp szülői hozzájárulást kérnek majd.
Sikeres pályázatok
„A hőszivattyúk beszerzésére vonatkozó pályázatunk sikeres lett, amit még a tavalyi év elején adtuk be. Ennek része volt a Komenský utcai óvoda kazánháza, a szlovák óvodáé és a magyar óvodáé, valamint az iskolák kazánháza, és a Temető utcai óvoda kazánháza is – számolt be a testület előtt Mészáros Árpád alpolgármester – A szerződést már aláírtuk, a pályázat teljes összege 339 311 euró, melyből a támogatás 322 000 euró, a különbözet pedig az önrész. A projekt év végéig megvalósul”
A következő nyertes pályázat a kisperjési részt érinti, ahol a nagyobb esőzésekkor időről-időre komoly mennyiségű víz gyülemlik fel. Egy elvezető rendszer kialakítására pályáztak, aminek segítségével megszüntetnék ezt a problémát. Ennek a költsége 148 852 euró lesz, amiből 140 662 euró a támogatás összege, a különbözet az önrész.
„Vízelvezető kanálist alakítunk ki, az ottani zöldövezetet már kitisztítottuk és kavicságyakat teszünk le. A kereszteződésben két nagy szikkasztó lesz, ami majd a maradék esővizet elvezeti. Ennél a projektnél már zajlanak a munkálatok”
– tette hozzá Mészáros Árpád.
Európai uniós támogatásnak köszönhetően nulla százalékos önrésszel komoly összeget fordítanának óvodabővítésre, pontosabban újonnan teremtett óvodai helyekre. Ez 17 500 eurós támogatást jelent egy új óvodai hely kialakítása esetén.
„Ezt a beruházást a Komenský utcai óvodában tervezzük, plusz két teremmel 20-20 új óvodás részére, ami összesen 700 000 euró értékű beruházást jelent. Felépítenénk ide két 150 négyzetméteres pavilont, amit folyosókkal kapcsolnánk össze. Lenne játszó- és angolterem, iroda, öltöző is. Most kezdték meg a projekt tervezetének összeállítását”
– mondta el az alpolgármester.
Újabb csomagátvevőre is számíthatnak a bősiek, ugyanis a GLS szolgáltató jelezte, hogy szeretne egy kisebb területet bérbe venni a várostól, ahol a megrendelt csomagokat elhelyezhetik. Konkrét megállapodás még nem született, de olyan helyre kell kerülnie ennek az átvevő pontnak, ahol a csomagküldő szolgálat nagyobb méretű járművei, valamint az átvevők gépjárművei is szabályosan leparkolhatnak, hogy se az elhelyezés, se az átvétel ideje alatt ne akadályozzák a forgalmat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.