Több pénzt kap a város az államtól

Rimaszombat |

<p>Az idei költségvetés tervezetéről tárgyalt a városi tanács . Egyebek mellett terítékre került az iskolák finanszírozása, a helyi sportkluboknak valamint a LocAll Televíziónak szánt anyagi támogatás kérdése is.</p>

Decemberi ülésén a képviselő-testület nem jutott egyezségre a költségvetés keretszámaitterén. Éles vitát váltott ki a sportkluboknak szánt támogatás és az újabb hiteligénylés terve. Végül megszakították a programpontról szóló vitát. Jozef Šimko polgármester a hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, a pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint idén több pénzt kap a város az adórészesedésből. „Rimaszombat 2014-ben a korábbi összeghez képest 168 ezer euróval több pénzből gazdálkodhat” – mondta a polgármester. Jozef Šimko 70 ezer eurót az iskoláknak adna, illetve ebből fedezné a pedagógusok öt százalékos béremelését. Tizenhat euróval a nem pedagógiai alkalmazottak bérét is megemelné. Decemberben 100 ezer euró hiányzott a város iskoláinak, óvodáinak problémamentes működtetéséhez. „Ha a képviselő-testület jóváhagyja, a városi hivatal alkalmazottainak bére is emelkedhet” – közölte a polgármester. A költségvetés-tervezet kiegyensúlyozott, sőt enyhe többlettel számol. A városi tanács több tulajdonjogi kérdésről és a LocAll Televízióval kötendő szerződésről is tárgyalt. Rimaszombat első embere nem írta alá a városi sportklubok anyagi támogatását szabályozó határozatot. Ennek értelmében idén a felnőtt futballisták 60, az az ifi csapat 40, a többi sportklub pedig összesen 70 ezer euróból gazdálkodhatott volna. A pénzből pingpongasztalokat és tornaszőnyegeket vásárolnának, valamint felújítanák a tekepályát. 2011-ben a város 190 ezer euróval támogatta a futballistákat, a többi sportklub között pedig 16 ezer eurót osztottak el. A költségvetés végső formájáról, ahogyan a pénzek pontos elosztásáról is január 28-án szavaznak a képviselők.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?