Több pénzt fordítanak útfelújításra

Több mint 11 millió euró többlettel zárta a tavalyi évet Nyitra megye, ennek figyelembevételével három területen – az egészségügy, a szociális szféra, útfelújítás – lazítottak a képviselők a korábbi pénzügyi szigoron.Nyitra/Komárom.Farkas Iván, az MKP frakcióelnökének tájékoztatása szerint az idei k

Több mint 11 millió euró többlettel zárta a tavalyi évet Nyitra megye, ennek figyelembevételével három területen – az egészségügy, a szociális szféra, útfelújítás – lazítottak a képviselők a korábbi pénzügyi szigoron.

Nyitra/Komárom.

Farkas Iván, az MKP frakcióelnökének tájékoztatása szerint az idei költségvetésben jóváhagyott 3,5 millió eurón túl további 3,5 millió eurót fordít a megye az utak felújításra. „Az újabb csomagból a Komáromi járásban megújul az útburkolat Martos, Lakszakállas és Nemesócsa belterületén, új burkolatot kap a 63-as főutat Lakszakállassal összekötő út, a Bátorkeszi és Madar közötti út, a Bagota és Perbete közötti út legkritikusabb szakasza, a Gúta és Nemesócsa közötti út legkritikusabb szakasza valamint a Megyercs és Keszegfalva közötti út legrosszabb állapotban lévő része. Az Érsekújvári járásban felújítás lesz Szőgyén belterületén, Kisgyarmat és Zalaba között, valamint a muzslai vasúti átjáróhoz vezető szakaszon. A Vágsellyei járásban a deáki strand és a híd közötti, a Lévai járásban a Felsőpél, Barsbese és Barsbaracska közötti, a Vámosladány és Hontfüzesgyarmat közötti útszakasz, valamint a zselízi, Mikola felé vezető vasúti felüljáró kap új burkolatot” – sorolta Farkas Iván. Ezeket a munkálatokat várhatóan ősszel végzik.

Az eddigi öt – sport, kultúra, kulturális örökség, idegenforgalom és idegenforgalmi létesítmények – mellett új területen nyitott pályázati lehetőséget a megyei önkormányzat, ez pedig a hospice. „Míg Besztercebánya megyében 6, Eperjes megyében 12 ilyen szolgálat működik, Nyitra megyében csupán kettő, ezért ösztönözni szeretnénk újak létrehozását és támogatni tevékenységüket – magyarázta a döntés hátterét a frakcióvezető. – Megyénkben Nyitrán és Tótmegyeren van hospice, újak létesítését sürgetik Komáromban, Párkányban és Nagytapolcsányban, de az egykori vágsellyei kórház területén is megoldható lenne ilyen intézmény működtetése.” Pályázni október 15-ig lehet, a keretösszeg 100 ezer euró. Döntés született arról is, hogy a megye 10–15 százalékkal növeli az egészségügyben és a szociális szférában dolgozó nővérek, az ápolók és a kiszolgáló személyzet bérét.

Két sikertelen nekifutás után harmadik körben sikerült értékesítenie a megyének több feleslegessé vált ingatlanát, ehhez azonban az is kellett, hogy engedjen az árból. A Komáromi járásban a becsült érték 80 százalékáért, 215 ezer euróért adták el a volt gadóci mezőgazdasági szakközépiskola épületét a hozzá tartozó telekkel és a szántófölddel együtt, valamint a Karvai Kertészeti Szakközépiskola egykori kollégiumát 119 ezer euróért, azaz a becsült ár harmadáért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?