<p>Ógyalla. Több száz diákot, valamint egyéni látogatót várnak ma délelőtt az ógyallai csillagvizsgálóba, ahol speciális távcsöveken keresztül követhetik nyomon a részleges napfogyatkozást; előzetes bejelentkezés</p><p>nélkül is fogadják</p><p>az érdeklődőket.</p>
Több mint két órán át tart a napfogyatkozás
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14268388223797_4.jpg.webp?itok=iV7uowyI)
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
Ebben a térségben a jelenséget 9 óra 38 perctől 11 óra 59 percig lehet megfigyelni, a csúcsfázisban a Nap 60,13 százaléka lesz eltakarva. „Intézményünk udvarán több, Coudé 150/2250 típusú távcsövet állítunk fel, a történelmi épületben pedig kromoszférikus távcsővel figyelhetik meg a látogatók a jelenséget. Speciális, a napfogyatkozás megfigyelésére alkalmas szemüvegeket is árusítunk” – mondta Drahoslava Výbochová, a csillagvizsgáló metodikai és népszerűsítő-képzési osztályának vezetője. A napfogyatkozás elmúltával 12.30-tól Stanislav Šišulák tart előadást a korábbi napfogyatkozások történetéről, majd a planetáriumban folytatódnak a programok, és a múzeum is nyitva áll a látogatók előtt. Az esti órákban rövid szimuláció segítségével mutatják be a napfogyatkozást, de megfigyelhető lesz a tavaszi égbolt, valamint a Jupiter és holdjai is.
A csillagvizsgálóban októbertől márciusig péntekenként 17.30-tól, áprilistól júniusig, valamint szeptemberben 19.30-tól fogadják az egyéni látogatókat, júliusban és augusztusban pedig hétfőtől péntekig 10 és 13 órakor. A csoportoknak előzetesen kell jelentkezniük. Minden hónap első vasárnapján ingyen látogatható a múzeum. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.