<p>Rimaszombat. Hatvankét gyereket írattak be a Tompa Mihály Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába, mintegy 20–25 százalékuk vidékről</p><p>érkezik.</p>
Több lesz a magyar elsős Rimaszombatban

IBOS EMESE
Tóth Csilla igazgatóhelyettes lapunknak elmondta, míg tavaly 45 diákkal csak két, idén végre ismét három osztályt nyithatnak. Bár ez az adat még nem végleges, hiszen hátravan a pszichológiai vizsgálat, és néhány szülő a beiratkozásra kijelölt időpont után döbben rá, hogy a gyereke ősztől iskolaköteles. Az iskola vezetése úgy tervezi, egy osztályt nyit a Nyugat lakótelepi, kettőt pedig a Šrobár utcai épületében. Utoljára tíz évvel ezelőtt volt nulladik osztályuk. Ugyan volna rá lehetőség, de évek óta nincs rá igény.
Madarászné Tóth Csilla elmondta, évek óta tartanak nyílt hetet az iskolában. Így a szülők még a beiratkozás előtt ellátogathatnak a tanintézménybe és bármelyik tanítási órán részt vehetnek, beleértve a felső tagozatos osztályokat is. Idén a legtöbb szülő a délutáni foglalkozások és a szakkörök iránt érdeklődött.
Andrik Edit, a Dúsa utcai alapiskola igazgatója lapunknak elmondta, 27 gyereket írattak be a következő tanévre. A nulladik osztályból tizenhárman mehetnek első osztályba. A pontos létszám a pszichológiai vizsgálatot követően lesz ismert. Általában két első és egy előkészítő osztályt nyitnak a Dúsa utcai iskolában.
Bár az iskola évek óta helyhiánnyal küzd, egyelőre kevés az esélye annak, hogy javul a helyzet. Ezért tavaly mintegy 5 ezer eurós ráfordítással két osztályt bővítettek és újítottak fel. Pályázati forrásból négy interaktív táblát szereztek be és kialakítottak egy konyhát is. Ablakcserére és az óvodai rész felújítására is nagy szükség lenne. Jelenleg 142 iskolás és 20 óvodás jár a tanintézménybe.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.