Tízmillió euró hiányzik az árvízkárok elhárítására

Kassa |

<p>A kormánytól kér anyagi segítséget a Kassa megyei önkormányzat az árvízkárok elhárítására. A testület óváhagyta a költségvetés módosítását is.</p>

Az árvizekről és a megtett intézkedésekről szóló jelentésből kiderül, hogy a májusi és júniusi természeti csapás összesen 20 135 293 eurós kárt okozott a megye tulajdonában. Az összeg nagy részét (19,56 millió euró) a megye által fenntartott – főként másod- és harmadosztályú – utakban, hidakban és gátakban keletkezett kár teszi ki. 539 226 eurós kár keletkezett az iskolai létesítményekben. A jelentésből az is kiderül, hogy a megyében az árvízi mentés 118 ezer euróval terhelte meg a megyei önkormányzat kasszáját. A kasszába idén 10,5 millió euróval kevesebb folyik be az adókból, ami 30 százalékkal kevesebb a tavaly így befolyt összeghez képest. A jelenlegi gazdasági helyzetben az állam vagy az Európai Unió segítsége nélkül a megye nem tudja megoldani a helyzetet. A jelentésből az is kiderül, hogy a szúnyogirtásra kapott 125 000 eurón kívül eddig semmilyen más támogatás nem érkezett az államkasszából a megyei önkormányzathoz az árvízkárok elhárítására.

A gazdasági válság negatív hatásai, az árvízkárok és az adókból befolyt összegek csökkenése mind súlyosan érintette a megye költségvetését, ezért a mostani közgyűlésen ennek módosítására volt szükség. A kiadási tételeket 5,4 millió euróval csökkentették a megyei képviselők. További 1,5 millió eurót a tartalékalapból vesznek el, 900 000 eurót a megye tulajdonának eladásával szeretnék előteremteni. A költségvetés módosításakor a miniszterelnök tartalékalapjából kapott 900 000 euróval is számoltak, a pénzt az árvíz által tönkretett iglói híd újjáépítésére fordítják. A módosítás után a megye kiadási és bevételi oldala 202 millió eurót tesz ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?