Tizenkét kiskorú egy tehervagonban

Dunaszerdahely
Dunaszerdahely |

A hét elején kiskorú illegális bevándorlókat tartóztattak fel Dunaszerdahelyen, akik tehervagonban utaztak a Közel-Keletről. Az utóbbi időszakban több hasonló eset is történt a helyi teherkonténer-állomáson.

„A dunaszerdahelyi vállalat alkalmazottja jelentette, hogy hangokat és dörömbölést hallott az egyik félreállított vagonból. A helyszínre a dunaszerdahelyi, valamint a somorjai körzeti rendőrparancsnokság járőrei is megérkeztek” – tájékoztatta lapunkat az esetről Denisa Bárdyová, az Országos Rendőr-kapitányság szóvivője.

Tizenkét kiskorú afgán állampolgár utazott kíséret nélkül a tehervagonban. A rendőrök tájékoztatták a munkahivatal alkalmazottait, akik gyerekotthonban helyezték el a bevándorlókat. „A rossz életkörülmények és a háború miatt indultak el hazájukból. Afganisztánból Iránon, Törökországon, Görögországon, Észak-Macedónián, Szerbián és Magyarországon áthaladva érkeztek Szlovákiába. Feltehetően Franciaország volt a célállomás” – folytatta Bárdyová, hozzátéve, hogy a gyerekek gyalog, hajóval és tehervonattal tették meg a mintegy hatezer kilométeres utat.

Az utóbbi hónapokban több hasonló esethez riasztották a rendőröket. Október végén kilenc afganisztáni és két pakisztáni kiskorú érkezett tehervagonban, decemberben pedig három felnőtt bevándorlót tartóztattak fel a rendőrök. 

A szóvivőtől megtudtuk, hogy a rendőrségnek megvannak az eszközei az illegális migráció leleplezésére, folyamatosan értékelik a helyzetet és intézkedéseket foganatosítanak, amelyeket taktikai okok miatt nem pontosított.

„Az Országos Határ- és Idegenrendészeti Hivatal folyamatosan részt vesz a külföldi partnerekkel folytatott tanácskozásokon, ezekről a nyilvánosságot is tájékoztatjuk a közösségi portálon”

– válaszolta Bárdyová arra a kérdésre, hogy együttműködnek-e az illegális bevándorlás megfékezésében a külföldi kollégáikkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?