Tizenhét települést érint

Rimaszécs.

Rimaszécs. Igen kedvező, műszaki szempontból kifogástalan internetes hozzáférést biztosít az Innova polgári társulás és a szervezet által működtetett rimaszécsi Teleház és a környékbeli települések mindazon lakóinak, akik akár munkájuk során, akár puszta szórakozásból gyors, megbízható és költségkímélő adatátvitelt szeretnének kapni pénzükért. A 64–192 kbit/s korlátlan időtartamú adatátvitelt biztosító szolgáltatást igény szerint, különféle tarifacsomagokban rendelhetik meg az érdeklődők.

Mint azt Molnár Gábor mérnök és Varga Csaba, a polgári társulás képviselői elmondták, szolgáltatásuk részét képezi annak a rendszernek, mely a Dél-gömöri Mikrorégió tizenkét településének községi hivatalait kapcsolja össze mikrohullámú rendszer keretén belül. Mivel a térségben a telefontársaság még csak ezekben a hónapokban fekteti le – információink szerint Szlovákiában utolsóként – a gyorsabb adatátvitelhez szükséges optikai kábeleket, az Innova polgári társulás a vasúttal kötött szerződést. Tekintettel arra, hogy az országban a vasút rendelkezik az egyik legmodernebb hálózattal, így sikerül bebiztosítani az említett adatátviteli sebességet.

Mint megtudtuk, a térségben folyamatosan zajlik az egyes települések csatlakoztatása a rendszerbe, melynek a gyors és megbízható adatátvitel mellett további pozitívuma a hálózathoz csatlakozottak közötti ingyenes telefonhasználat és természetesen a szolgáltatás alacsony ára. A GemerNet WLAN havi díjai az említett feltételek mellett igencsak kedvezményesnek számítanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?