Tizenegy intézmény szűnik meg Besztercebánya megyében

Besztercebánya |

<p>Hetvenhétről hatvanhatra kénytelen csökkenteni Besztercebánya megye az általa fenntartott középiskolák számát, a kérdésről április 27-én döntenek a megyei képviselők.</p>

Alig hat év alatt negyedével, 9200 fővel csökkent a középiskolába jelentkezők száma Besztercebánya megyében. Az intézmények összevonása ugyan sokaknak fájdalmas és kényszerű döntés, de Vladimír Maňka megyeelnök szerint éppen az intézményhálózat most elindított ésszerűsítése menthet meg olyan szakközépiskolákat, amelyeknek fontos szerepük van. A megye évente 50 millió eurót fordít az oktatásügyre, ez az összeg a jelenlegi iskolahálózat finanszírozására már nem elég.

Az oktatásügy átszervezése Rimaszombatot is érinti, itt az Iskola utcában található Középfokú Műszaki Szakközépiskola, valamint a Külső körúton levő Középfokú Szakiskola összevonását tervezi a megyei önkormányzat.

Az érintettek – a szakiskolák diákjai, pedagógusai és a szülők – a tervezett összevonás ellen több városban és intézményben is tiltakoztak, aláírásokat gyűjtöttek, határozatokat fogadtak el, a végső döntés az önkormányzatra vár. A megyeelnök az ígérte, az összevonásokkal megtakarított pénzt visszaforgatják az iskolaügybe, így javulni fog az oktatás minősége.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?