Tíz évet kaphatnak a kassai szökőkútrongálók

Kassa |

<p>Megtalálták a rendőrök azt a két férfit, akik megrongálták a zenélő szökőkút vezérlőberendezését. A berendezést két férfi tette tönkre október végén, tíz év börtönbüntetésre ítélheti őket a bíróság.</p>

A rendőrség egy tizenkilenc éves kassai és egy 24 éves miavai származású fiatalembert gyanúsít a szökőkút gépházának megrongálásával. Alexander Szabó, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, több mint 1300 eurós kárt okozott az Állami Színház és a Szent Erzsébet-székesegyház közötti parkban található szökőkút berendezésében. „A rongálást a városi rendőrség járőrei fedezték fel. A két tettes a gépház bejárati ajtaján keresztül jutott a vezérlőberendezéshez. Tönkretették a szökőkút számítógépes rendszerét és több berendezést is elvittek” – közölte Szabó. A vádemelési javaslat alapján, ha a legenyhébb ítéletet szabná is ki a bíróság, akkor is legalább három évre rács mögé kerülnek. A büntetés felső határa tíz év.

A szökőkút megépítésének ötlete 1985-ben merült fel, amikor Rudolf Schuster, Kassa akkori polgármestere a szovjet Vlagyimir városban tett látogatása után a csehszlovák–szovjet szövetség keretében megszerezte a szovjet terveken alapuló licencet. A belvárosi látványosság az incidens óta nem üzemel, a javítási munkálatokat valószínűleg jövő tavasszal, a szökőkút újraindítása előtt végzik el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?