Titkosszolgálati múltat és tenerifei nyaralót tulajdonítanak a nyitrai polgármesternek

Nyitra |

<p>Rágalmazás miatt tett feljelentést Jozef Dvonč  polgármester az ellen az ismeretlen személy ellen, aki röplapokon terjeszti a városban,  hogy a kommunista titkosszolgálat ügynöke volt.</p>

Dvonč a vádat cáfolja, azt mondta sikerrel abszolválta a Nemzetbiztonsági Hivatal átvilágítását és ennek köszönhetően titkosított adatokba is betekintést nyerhet.

„Ha valaha is együttműködtem volna a titkosszolgálattal, soha nem kaptam volna átvilágítási bizonylatot” – állítja Dvonč, akit négy évvel ezelőtt, amikor először indult a polgármesteri posztért, ugyancsak titkosszolgálati múltjával támadtak.

A  röplapokon emellett az is olvasható, hogy a smeres polgármester jóval többet költ, mint amennyit keres és bevall,  hiszen háza van Tenerifén, nyaralója Horvátországban  és Szlovákiában is több értékles ingatlan tulajdonosa. Ennek pedig csak egy magyarázata lehet: a város befetetéseiből szed sápot. Jozef Dvonč azzal érvel, hogy polgármesterként és megyei képviselőként évente kétszer nyújt be vagyonbevallást, és azokban mindig mindent rendben találtak. „A város befektetéseit a képviselők hagyják jóvá nem én, a kivitelezőket sem én választom ki” – mondja Dvonč, elhallgatva, hogy a képviselő-testületben smeres többség van, és a határozatokat végül ő írja alá. Hivatali idejéhez több kétes ügylet is kötődik, a legjobban az borzolta a kedélyeket, amikor két műemléképületet áron alul  és pályázat kiírása nélkül adott el egy helyi vállalkozóknak.

Végül a röplapok névtelen szerzője arra is felhívja a választók figyelmét, hogy Nyitra olyan mértékben eladósodott, hogy a város minden  polgára 3000 euróval tartozik. Dvonč szerint ez az összeg  „csak” 226 euró, és az önkormányzat csak három hitelt vett fel: 6,6 milliót az ipari parkra, 2,5 milliót a közlekedésfejlesztésre, 6 milliót pedig befektetésekre.

A polgármester azt is sejti, melyik riválisa állhat a gyalázkodó röplapok mögött, de a nevét nem akarja nyilvánosságra hozni. Egyelőre kártérítést sem követel, de ha a rágalmak befolyásolnák a választás eredményét, még meggondolja. A rendőrök egyébként  elfogtak egy személyt aki a röplapokat széthordta, de nem tudni az elmondta-e, ki volt a megbízója.

A röplapok terjesztése nem az első kísérlet volt Dvonč esélyeinek csökkentésére. Egyik riválisa, aki azóta visszalépett azért jelentette fel, mert még a választási kampány kezdete előtt feltüntette a plakátjain a választási sorszámát. Ő maga is most tett másodszor feljelentést rágalmazás miatt,  januárban egy internetes honlapon megjelent valótlan adatok miatt fordult a rendőrséghez. 

Nyitrán összesen tízen indulnak a polgármesteri posztért. A legbiztosabb befutónak Jozef Dvonč, mostani polgármester tűnik, de van esélye Radúz Sedlár magándetektívnek is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?