Tetőzés előtt/után: helyzetkép a Dunaszerdahelyi járásból

Dunaszerdahely |

<p>Ma délután tetőzött-tetőzik az ár a Dunaszerdahelyi járásban. A helyzet elemzésére a bősi Komplex Mentőszolgálat bázisra hívták össze délben a megyei válságstábot; a tanácskozáson Robert Kaliňák belügyminiszter is részt vett.&nbsp;</p>

A délelőtti órákban vízátfolyás miatt lezártak az 5068-as harmadrendű közút Bodak és a vízerőmű közötti szakaszát. Délután az emelkedő vízszint nem veszélyeztette a lakosságot a dunaszerdahelyi körzetben, tudtuk meg az illetékesektől. „A töltés magassága megfelelő, még ha egy métert emelkedik is a Duna vízszintje. Gondot inkább a vízátfolyások és a feltörő belvíz okoz” – nyilatkozott Richard Kmeť, a Dunaszerdahelyi Körzeti Hivatal vezetője, a válságstáb elnöke. A térségben több útvonalat is lezártak az áradás miatt, Bodak, Vajka és Dobrogaz lakosai Dunacsúny felől tudják megközelíteni otthonukat. „A válságstáb elnöke, tekintettel a rendkívüli állapotra, belépési tilalmat rendelt el az árvízvédelmi művek és töltések teljes területére” – nyilatkozott lapunknak Martina Kredatusová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"112250","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"320","title":"Kis-Dunán Dunatőkés térségében tegnap már tapasztalható volt a visszaduzzadás miatti vízszint-emelkedés","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Álló Donát, Vajka polgármestere arról tájékoztatott, hogy a helyzet súlyosbodott, a víz már több oldalról szorongatta a falut. Kulcsodnál a helyzet a körülményekhez képest nyugodt volt, a vízszint délig nem emelkedett rohamos gyorsasággal. A Kis-Csallóköz települései felkészültek a belvíz szintjének a Duna áradása, valamint a Vág és a Kis-Duna visszaduzzadása miatti emelkedésére. „A vízszint egyelőre nem növekszik rohamosan, de már megtettük a szükséges előkészületeket – mondta Csiba Jarmila, Pozsonyeperjes polgármestere. – Szükség esetén homokzsákokkal tudjuk megerősíteni a töltéseket. A délelőtti órákban Nyárasdon is ülésezett a válságstáb.  Robert Kaliňák belügyminiszter a bősi tanácskozás után elmondta: négyszáz szivattyú vár bevetésre a Duna menti falvakban, ha feltörne a belvíz, azonnal szivattyúzni kezdenek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?