Testületi ülések a virtuális és a fizikai térben

Testületi ülések a virtuális és a fizikai térben
Gúta, Komárom, Naszvad, Ógyalla |

A járványhelyzet megnehezítette az önkormányzatok képviselő-testületeinek működését. A Komáromi járás városai eltérő stratégiákat választottak. Gútán tanulságos eredménnyel zárult az első virtuális ülés.

Gyakorlatilag minden szlovákiai önkormányzat életébe jócskán belekavart a koronavírus. A testületi ülések megtartásának körülményei és feltételei például sokáig bizonytalanok voltak, május közepére azonban már gazdagabbak vagyunk néhány fontos tapasztalattal.

Virtuális főpróba

Gúta elsőként döntött az „e-gyűlés” mellett. Horváth Árpád polgármester az Új Szónak elmondta, volt ugyan tervük a fizikai összejövetel megtartására is, ő maga kitartott amellett, hogy a 17. ülésük virtuálisan jöjjön létre. Egyrészt nem akartak tovább csúszni a tanácskozás megtartásával, másrészt a nagyszombati megyegyűlés már túl volt egy sikeres internetes ülésen – látszott, hogy működhet a dolog. Április óta ráadásul egy törvénymódosításnak köszönhetően a virtuális módszer is szabályosnak minősül. Voltak ugyan olyan gútai képviselők akik előzetesen berzenkedtek az ötlettől, de utólag ők sem találtak kivetnivalót benne.

„Itt az ideje, hogy ezt megtanuljuk”

– hangzott Horváth Árpád álláspontja, mivel véleménye szerint jobb felkészülni a hasonló körülményekre, s ezzel kapcsolatosan „úttörő szerep” jutott nekik. Miután a rendszert többször ki is próbálták, nagyobb gondok nélkül lezajlott a testületi ülés. Még nem dőlt el, hogy a júniusi ülés is így zajlik-e, a járványhelyzet enyhülésével elképzelhető, hogy arra a „hagyományos” módon, a városházán kerül sor. Horváth Árpád nemrég képviselőként jelen volt Nyitra megye képviselő-testületének ülésén is, ahol elmondása szerint kényelmetlen és körülményes volt hosszú órákon keresztül maszkban kommunikálni.

„Hagyományos” módszer

A járás másik három városi ranggú településén ugyan fizikailag is megtartották vagy meg fogják tartani az üléseket, de természetesen csak a kellő óvintézkedések mellett.

Keszegh Béla, Komárom polgármestere szerint ők nem mérlegelték komolyan a virtuális tér nyújtotta lehetőséget. Transzparensebbnek tartják a „hagyományos” módszert, emellett az enyhülő járványhullám miatt sem tartják indokoltnak a videókonferenciás lehetőséget. A komáromi önkormányzat következő ülése jövő héten lesz a városháza tanácstermében, ahol ügyelni fognak az óvintézkedések betartására. Így például a polgárok és más jelenlevők külön teremben, kivetítőn követhetik nyomon az eseményt.

Naszvadon Molnár Zoltán polgármester tájékoztatása szerint ugyan tettek műszaki előkészületeket a virtuális ülés megtartására, végül az enyhébb szabályozások életbe léptetése miatt mégis a városházán találkoztak a képviselők április végén. Ugyanakkor továbbra is számolnak azzal, hogy ha a helyzet úgy kívánja, alkalmazni fogják a videókonferenciás megoldást. Ógyallán is a múlt hónap végén ülésezett a képviselő-testület, amelyen csak annyi személy volt jelen, amennyit feltétlenül szükségesnek tartottak, illetve most csak hangfelvételt tettek közzé az eseményről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?