Komárom. Sikertelen volt az a közbeszerzési eljárás, amely során a városi tömegközlekedés működtetését végző társaságot szerette volna kiválasztani az önkormányzat – erről Szabó Béla alpolgármester tájékoztatta a képviselőket a legutóbbi testületi ülésen.
Térrendezési terv Komáromban
A normatíva 100 százaléka az iskoláknak
Az év végéig valamennyi városi alapiskola maradéktalanul megkapja a diáklétszám után járó normatív támogatási összeget; a hat intézmény között 3,6 millió koronát osztanak el. Az önkormányzat egyelőre nem élt azzal a lehetőséggel, hogy a normatív összeg 20 százalékáról – amit a törvény engedélyez – maga döntsön egyik vagy másik iskola javára. A testületi ülésen Győrfy László (MKP), a pénzügyi bizottság elnöke megjegyezte: a jövőben valószínűleg nem így lesz, és a jobb eredményeket elérő intézmények több pénzt kapnak majd. Nem támogatta a képviselők többsége a Rozmaring utcai alapiskola azon kérvényét, hogy a város járuljon hozzá a tornaterem menynyezetének kijavításához. Andruskó Imre, az MKP-frakció elnöke szerint az iskola a most megítélt támogatásból fedezni tudja a 75 ezer koronás javítási költségeket.
Mi legyen a térrel?
A város a közelmúltban pályázatot hirdetett a Kossuth tér urbanisztikai megoldásának kidolgozására, ennek eredményéről szintén Szabó Béla számolt be a képviselőknek. A szakemberekből álló bizottság a benyújtott tervezetek közül egyiket sem javasolta egy az egyben megvalósításra. A beépítési változatok ugyanis a térjelleg elveszítését vonnák maguk után, a beépítés nélküli, parkosítási változatok viszont anyagilag túlságosan igényesek. A bizottság tagjai ugyanakkor több javaslatot megfogalmazott a képviselő-testület számára, arra az esetre, ha bármikor a jövőben a tér beépítése mellett döntenének. Az egyik legfontosabb, hogy véleményük szerint a terület csak részben építhető be, ami a tér északi oldalán képzelhető el. Mégpedig úgy, hogy a majdani építmény és a vásárcsarnok között maradjon egy központi tér; itt megfelelő kiterjedésű zöldfelületet és – lehetőség szerint – egy szökőkutat kell kialakítani. A parkolóhelyek létesítésénél figyelembe kell venni az egész urbanisztikai térséget, azaz a környező épületek parkolási kapacitásai és igényeit is. Emellett részletes közlekedési tervet is ki kell dolgozni.
Bankot váltott a város
A Dexia Bank helyett a jövőben az OTP Bank szolgáltatásait veszi majd igénybe a város. Bastrnák Tibor polgármester elmondta, a váltásnak és a hitelek átütemezésének köszönhetően a város e megbízatási időszakban mintegy hatmillió koronát takaríthat meg.
Két zenész kapta az ösztöndíjat
Két tehetséges zenész, Bertók Tibor hegedűs és Hodek Dávid dobos részesül abból az ösztöndíjból, amelyet a város idén első ízben ítélt oda kivételes képességű fiataljainak. A megszabott határidőig öt kérvény érkezett a városi hivatalhoz, az ifjú zenészek mellett két kiváló sportoló, valamint egy, a matematika és fizika terén tehetséges diák szerepelt a listán. Mivel az elfogadott általános érvényű rendelet szerint évente legfeljebb két fiatalnak adható ez az ösztöndíj – mégpedig összesen 100 ezer korona –, a nehéz döntést a képviselő-testület oktatási és kulturális bizottsága tagjainak kellett meghozniuk; javaslatukat ezt követően a testület többi tagja is megszavazta. Bertók Tibor és Hodek Dávid tehát fejenként 50-50 ezer koronás támogatást kap a várostól a tehetségük kibontakoztatásával összefüggő kiadások finanszírozására. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.