Térfigyelő kamera rögzítette a betöréseket

Királyhelmec |

<p>A bodrogközi településen a térfigyelő rendszer kameráinak a felvételei alapján sikerült a rendőröknek azonosítaniuk majd elfogniuk azokat a fiatalkorú személyeket, akik a helyi szlovák alapiskolából loptak el különböző műszaki cikkeket.</p>

Štefan Satina, a Királyhelmeci Városi Rendőrség parancsnoka lapunknak elmondta, nemrégiben bejelentés érkezett a testülethez arról, hogy ismeretlen személyek betörték az oktatási intézmény egyik bejárati ajtaját. A helyszínelést végző rendőrök azonban megállapították, nem csupán rongálás történt, a tettesek különböző műszaki cikkeket – pl. LCD-monitort, DVD- és CD-lejátszókat – is eltulajdonítottak az iskolából. A térfigyelő rendszer felvételeit átnézve kiderült, az esetet az egyik kamera rögzítette, így a rendőröknek nem okozott problémát a tettesek személyazonosságának kiderítése és elfogása. A nyomozás során egyébként megállapították, hogy a betörők a zsákmányt időközben 20 euróért eladták egy helybélinek, akinél meg is találták a keresett tárgyakat, így azokat visszaszolgáltathatták az iskolának.

A rendőrparancsnok tájékoztatása szerint Királyhelmecen az elmúlt időszakban több szokatlan ügyben is intézkedniük kellett. Az egyik esetben egy helybéli az egyik áruházból bevásárlókocsit akart lopni, egy ugyancsak helyi lakos a volt kuglizó ablakainak fémkereteit tulajdonította el, majd értékesítette a fémgyűjtőben. A legszokatlanabb eset azonban néhány hete történt. A járőröző rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy fiatalok egy csoportja az egyik üzletközpont közelében túl nagy mennyiségű és viszonylag nagy értékű áruval megrakott bevásárlókocsit tol át a parkolón. Amikor a „bevásárlók” észrevették a rendőröket, az árut hátrahagyva elmenekültek a helyszínről. Miután a rendőrök visszavitték a tárgyakat az áruházba, kiderült, hogy a fiataloknak a biztonsági rendszer hiányosságait kihasználva 518 euró értékű árut sikerült fizetés nélkül kivinniük az épületből. A tolvajokat elfogták a rendőrök.

Királyhelmecen egyébként jelenleg a rendőrparancsnokon kívül mindössze hét közrendőr dolgozik a testületnél. Ezzel a létszámmal a városban egy ideje már nem tudnak 24 órás szolgálatot biztosítani, ahhoz ugyanis legalább két új rendőrre lenne szükség. Az éjszakai órákban 2011-ben ugyan az év minden napján szolgált valaki, de nappal 129 esetben csak egy városi rendőr dolgozott a településen, 98 nap pedig az éjszakai szolgálat letelte után 17 óráig egyetlen alkalmazott sem teljesített szolgálatot. Štefan Satina elmondása szerint a testület létszámának emelésével az elkövetkezőkben hatékonyabb és szerteágazóbb rendőri munkát tudnának végezni, és a hatályos helyi érvényű rendeletek következetesebb betartatására, valamint a bűnmegelőző tevékenységre is több időt fordíthatnának. A Királyhelmectől húsz kilométerre található, közel tízezer lakosú Nagykaposon egyébként csupán hat városi rendőr dolgozik, ezért a 24 órás szolgálat itt sem biztosított. A több mint nyolcezres lélekszámú Gálszécs pedig azon kevés szlovákiai városok egyike, mely – ugyancsak forráshiányra hivatkozva – saját városi rendőrséget egyáltalán nem működtet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?