A Fűzfa énekkar a Vrba (Fűzfa) nonprofit szervezet által működtetett, szociális szolgáltatásokat nyújtó otthon berkeiben alakult 2015-ben, Simonics Andrea vezetésével.VágfüzesDélutáni időtöltésként, a szociális rehabilitáció keretében, csoportos terápiás foglalkozásnak (muzikoterápia) indult, ám a l
Terápiás foglalkozásnak indult, énekkar lett belőle
A Fűzfa énekkar a Vrba (Fűzfa) nonprofit szervezet által működtetett, szociális szolgáltatásokat nyújtó otthon berkeiben alakult 2015-ben, Simonics Andrea vezetésével.
Vágfüzes
Délutáni időtöltésként, a szociális rehabilitáció keretében, csoportos terápiás foglalkozásnak (muzikoterápia) indult, ám a lakóknak annyira megtetszett a közös éneklés, hogy rendszeresen összejöttek énekelni. Innen eredt az ötlet, hogy szórakoztató összeállításukkal fellépjenek a falunapon. Idén már második alkalommal szerepeltek a programban. Karácsonykor lakótársaiknak is műsort adtak.
„Az otthonunkban élő idős, esetenként szellemileg sérült, mozgáskorlátozott emberek számára is fontos, hogy megtalálják azokat a tevékenységeket, amelyeket tudnak és szeretnek csinálni, ami leköti őket, sikerélményt jelent számukra – magyarázta Madarász Mónika instruktor. – Amikor valaki hozzánk kerül, feltérképezzük, mi volt a hobbija, mivel foglalkozott szívesen szabadidejében, hogy ahhoz igazítsuk a csoportos rehabilitációs foglalkozásokat, mint amilyen az éneklés, a kézimunka stb. Érdekes tapasztalni, hogy például az Alzheimer-kórban szenvedő betegek a dalszövegekre milyen jól emlékeznek, a fellépések során sem tévesztik el a szöveget.” Az énekkar összetétele változik, a tagok egészségi állapotától függően. Vannak, akik kimaradnak, de újak jönnek helyettük. Férfiak, nők is vannak a csoportban, legidősebb tagjuk a 93 éves Forró Béla. Mindenki elmondja, mi a kedvenc népdala, ezeket éneklik közösen.
„A szociális rehabilitáció során igyekszünk a szellemileg, fizikailag sérült személyt – például agyvérzés vagy hosszan tartó betegség után – visszavezetni a mindennapi életbe. Emlékezést, gondolkodást fejlesztő foglalkozásokat végzünk velük, és ezeken belül nagyon hasznosnak bizonyult az éneklés” – tette hozzá Madarász Mónika, aki Simonics Andreával együtt vezeti ezeket a terápiás foglalkozásokat. A fellépések pedig sikerélményt jelentenek az énekkar tagjainak, ami lelkiállapotukra is jó hatással van.
Legközelebb a farnadi Nadas ifjúsági néptáncegyüttest mutatjuk be.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.