Idén is bemutatkoznak a közönségnek a tehetséges gyerekek a Cigány Basavel roma kulturális fesztiválon, amelyet holnap rendez meg a dévényi várdombon – már hatodik alkalommal – a Divé maky Polgári Társulás.PozsonyHat év telt azóta, hogy a társulás próbálja felkutatni, erkölcsi és anyagi támogatásban
Tehetséges roma gyerekek a színpadon
Idén is bemutatkoznak a közönségnek a tehetséges gyerekek a Cigány Basavel roma kulturális fesztiválon, amelyet holnap rendez meg a dévényi várdombon – már hatodik alkalommal – a Divé maky Polgári Társulás.
Pozsony
Hat év telt azóta, hogy a társulás próbálja felkutatni, erkölcsi és anyagi támogatásban részesíteni a fiatal roma tehetségeket. Bár neves együttesek is fellépnek a hétvégén Dévényben, mint például a magyarországi Parno Graszt és a somorjai Hollósy Band, a főszereplők mégis a polgári társulás által felfedezett és támogatott gyerekek lesznek. A fesztivál fénypontja a Barbora Botošová prímás vezetésével összeállított gálaműsoruk lesz. „Ezek a gyerekek egész évben szorgalmasan dolgoznak, és nagyon fontos számukra, hogy bemutatkozzanak, és hogy megtapsolják őket” – mondta a prímás, aki évek óta együttműködik a polgári társulással. Az érdeklődők nemcsak a roma zenei kultúrából kaphatnak ízelítőt, hanem az irodalomból is, s megkóstolhatják a jellegzetes roma ételeket. A fesztivál bevételét a polgári társulás további tehetséges roma gyerekek támogatására fordítja. (ki)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.