Tehetséges magyar diákokat jutalmaztak Érsekújvárban (FOTÓK+VIDEÓ)

Érsekújvár
Érsekújvár |

Szeresse szülőföldjét, legyen büszke iskolájára mint ahogyan az elődök, az öregdiákok, akik máig nosztalgiával gondolnak az ott eltöltött évekre – ennyit kérnek csupán a tanulmányaikat Érsekújvárban végző fiataloktól az ösztöndíj alapítói. Az Érsekújvári Magyar Tanulóifjúságért Polgári Társulás (EMTA) és a Czuczor Gergely Alapiskola szervezésében átadták az alapítványi díjakat a kiváló tanulmányi eredményeket elért fiataloknak a Csemadok-székházban.

Az EMTA 1992-től nyújt ösztöndíj-támogatást a kiemelkedő teljesítményt nyújtó szlovákiai magyar tanulóknak. A hagyományos díjkiosztón idén sem maradhatott el Erkel Ferenc Palotás-tánca a Pázmány Péter Gimnázium diákjainak előadásában.

Ösztöndíj a legjobbaknak

Az egykori diákok az érsekújvári gimnázium alapításának 150. évfordulója alkalmából hozták létre az alapítványt, hogy segítsék a városban működő magyar alapiskola és gimnázium, később pedig már az érsekújvári középiskolák tehetséges növendékeit. Az alapítvány létrehozója és ötletadója Luzsicza Lajos Munkácsy-díjas festőművész, Érsekújvár szülötte és díszpolgára volt, aki így fogalmazott: „A törekvésünk lényege a tanulóifjúság azonosságtudatának gazdagítása, erősítése”. Priskin Zoltán, a Czuczor Gergely Alapiskola igazgatója megnyitó beszédében köszönetet mondott Szolár Géhry Mónika igazgatóhelyettesnek és kollégáinak a szervezésért. Kiemelte, hogy az alapítvány létrejöttét mintegy 70-80 személy segítette kisebb-nagyobb összeggel. Az Érsekújvári Öregdiákok Alapítványának, a későbbi Érsekújvári Régió Szakalapítványaként ismert kuratórium 22 évig budapesti székhellyel működött, 9 éve kuratóriumi döntés alapján megszűnt és hatáskörét átruházta az új, érsekújvári székhelyű társulásra, amely minden tekintetben követi az alapítvány elveit. „Engedjenek meg nekem egy személyes történetet ezzel a nagyszerű kezdeményezéssel kapcsolatban. 1992-ben jómagam is az érsekújvári gimnázium diákja voltam és jó szívvel emlékezek vissza arra az időszakra. Diákként nagyon büszke voltam egy diáklányra, évfolyamtársamra Smitnya Andreára, aki osztálytársammal Szekeres Lászlóval elsőként vehették át az odaítélt díjat személyesen az alapító tagoktól. Az említett diáklány ma már a felségem. Ez az önzetlen és gesztus értékű díj elismerés azoknak a diákoknak, akiket tisztelünk és követendő példával járnak diáktársaik előtt” – hangsúlyozta Priskin Zoltán.

Eredményes magyar diákok

A Dr. Holota János, Érsekújvár egykori városbírájának emlékére alapított ösztöndíjat idén Jaruska Réka vette át, a Czuczor Gergely Alapiskola 9. B osztályos tanulója, több tanulmányi verseny eredményes résztvevője. A Czuczor Gergely Alapiskola mellett működő XXI. Század Gyermekeiért Polgári Társulás Czuczor Gergely-ösztöndíjában részesült Adamovics Damián, 9. B osztályos tanuló, aki céltudatosan halad álmai felé, a rendszeres futballedzések és -versenyek nem jelentenek számára akadályt. Zirner Zoltán érsekújvári öregdiák emlékére alapított könyvjutalomban részesült Alexovič Márk az alapiskola 9.B osztályos tanulója, a diáktanács elnöke, vetélkedők állandó résztvevője. Osztálytársa Szabó Fülöp a másik díjazott, szívesen vállal feladatokat a diákönkormányzatban, erősíti az íjászcsapatot.

Példamutató középiskolások

A Pázmány Péter Gimnáziumból Zajíc Dávid Máté megosztott Nagy Tibor-tanulmányi ösztöndíjban részesült, nyelvi és sportvetélkedők eredményes résztvevője, reményteljes sportújságíró, színészpalánta, leendő közgazdász. Zalaba Imre a megosztott Nagy Tibor-tanulmányi ösztöndíj másik jutalmazottja a gimnázium végzős diákja sikeres sportoló, de más területeken, például videókészítőként, leendő újságíróként is helytáll, jogot szeretne tanulni. Vanya Csaba megosztott Kurzweil-díjban részesült. A Kurzweil család emlékére alapított díj tulajdonosa IV. A osztályos diák és többször tett tanúbizonyságot spanyol nyelvtudásáról, helytállt kreatív írásban és filmet is forgatott, hagyományos kínai orvoslást szeretne tanulni. Ruzsik Máté a megosztott Kurzweil-díj másik kitüntetettje, a gimnázium IV. A osztályos diákja kiváló sportoló és kitűnő angol nyelvtudása van. A járási badminton bajnokság győztese párosban, a gimnázium házi röplabda bajnokságán csapatával ugyancsak első lett, az Ifjú Európai versenyen csapatával, egyénileg a Digitális Európai versenyen képviselte iskoláját. Menedzsmentet szeretne tovább tanulni. Kecskés Marek a gimnázium végzős diákja könyvjutalomban részesült, iskolai rendezvények állandó fotósa, aki Lettországban és Granadában képviselte a gimnáziumot Erasmus+ mobilitásokon. Terepfutó, a gimnázium házi röplabda bajnokságát csapatával szintén megnyerte, önkéntes tűzoltó és a 22. sz. Majer István cserkészcsapat tagja Kürtön, érettségi után informatikát szeretne tanulni. Könyvjutalomban részesült Halász Lázár végzős gimnazista, sportember, önkéntes véradó, aki tíz éve a 32. sz. Szent Mihály cserkészcsapat tagja Szőgyénben, és a rendőrakadémiára készül. Blahovics Nándor érettségi előtt álló gimnazista ugyancsak a szőgyéni cserkészcsapatot erősíti, szabadidejében bokszol, építőmérnök szeretne lenni. Bíróczi Léda is megérdemelte a könyvjutalmat, a végzős gimnazista a járási badminton bajnokság győztese és terepfutásban is remekelt. A budapesti WABBA bikini fitnessz nemzetközi verseny junior kategóriájának a 7. , tehetségkutató kategóriájának 6. helyezettje, iskolai rendezvényeken szaval, emellett alkot és cukrászként remekel. Fitnessz edzőként szeretne érvényesülni. Koppány Schwitzer megosztott tanulmányi ösztöndíjban részesült Udvaros Borbála és Polgár Dániel a Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola és Kereskedelmi Akadémia diákja. Dániel a számítógép rendszerek szakirányának negyedikes tanulója, emellett sportember és filmkedvelő, IT szakon szeretné folytatni tanulmányait. Udvaros Borbála szintén a számítógép rendszerek szakirányának negyedikes tanulója, az Infoprog nemzetközi informatikai verseny állandó résztvevője, tavaly sikeresen képviselte az iskolát a Python Cup programozóversenyen, emellett kedveli az irodalmat, részt vett a Szép magyar beszéd versenyen. A jövőben informatikával szeretne foglalkozni.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?