Tanmedencévé alakították át a régi kazánházat

Buzita. A Buzitai Magyar Tannyelvű Alapiskola egy régi kazánházból alakított ki tanmedencét. A nem mindennapi ötlet az iskola és az önkormányzat összefogása révén valósult meg.
Miután a széntüzelésű rendszerről az iskola áttért a gáz?fűtésre, a kazánház fölöslegessé vált, de mindenképpen hasznosítani akarták.

Buzita. A Buzitai Magyar Tannyelvű Alapiskola egy régi kazánházból alakított ki tanmedencét. A nem mindennapi ötlet az iskola és az önkormányzat összefogása révén valósult meg.

Miután a széntüzelésű rendszerről az iskola áttért a gáz?fűtésre, a kazánház fölöslegessé vált, de mindenképpen hasznosítani akarták. „A Szülőföld Alap pályázatot írt ki, de azt még egy építészeti felmérés előzte meg, amely azt volt hivatott megállapítani, megvalósítható-e az ötlet. A szakember elkészítette a terveket, s ezt követte a pályázat kidolgozása” –- mondta Mohňansky Csilla igazgatónő. A Szülőföld Alaptól 5,3 millió forintot (757 142 korona, 24 423 euró) kaptak a kivitelezésre. „Ebből tudtuk elkezdeni a munkálatokat. Közbeszerzési pályázat útján találtuk meg a Plast Produkt nevű rozsnyói céget, amely a medence megépítését végezte” -– tájékoztatott az igazgatónő. Egyéb pályázatok útján további anyagi segítséget szereztek. A község pályázott a kassai U.S. Steelnél, amely 200 ezer koronás (6451 euró), a rozsnyói Energyco Kft. pedig 50 ezer koronás (1612 euró) támogatással járult hozzá a projekthez. „Buzita önkormányzata az anyagi támogatás mellett besegített a bontási és építései munkálatokban, csempézésben, gondnokaink és a szociális ösztönző program munkásai segítségével nagyon sok mindent meg tudtunk oldani önerőből. Magánszemélyek is sokat segítettek” –- sorolta az igazgatónő. Mivel a buzitai alapiskolába hét környező településről járnak a gyerekek, a környező települések támogatásával is számoltak, ám egyedül Reste tudott beszállni 10 ezer koronával (322 euró). Az igazgatónő nem titkolta, reméli, a tanmedence révén talán több gyermeket tudnak a buzitai iskolába csábítani. A gyereklétszám növeléséért megtesznek mindent. Ugyancsak a Szülőföld Alaptól nyertek támogatást a tornaterem padlózatának újracsiszolására és festésére, amit szintén a napokban fejeztek be. A hivatalos átadást megelőzően a gyerekek birtokba vehették a medencét, majd másnap a szülők részére rendeztek sportdélutánt, hogy bemutassák az új létesítményt. Az átadáson Szerencsés János kassai magyar főkonzul mellett a környék iskolaigazgatói és óvodaigazgatói, valamint polgármesterei, egészségügyi dolgozói, a kivitelező és támogató cégek képviselői is jelen voltak. A medence mérete 7x5,5 méter, mélysége 1,20 méter. Kiegészítő berendezésekkel is rendelkezik, van pezsgőfürdő, szauna, a vízfelület lefedésére alkalmas fólia. Bérletes formában a szülők illetve a szélesebb közönség előtt is megnyitnák az uszodát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?