Tankot faragott Slotának

Nagylapás (Veľký Lapáš). Ján Slota hírhedt mondása ihlette a helyi Peter Šrankot, amikor megalkotta a képen látható plasztikát.

A Budapest felé tartó tankOndrej Sivčák felvételeA fafaragó a már-már szállóigévé vált „Üljünk harckocsikba, és induljunk Budapest felé!” mondat képi megjelenítését tréfaként fogta fel, és a művet a zsolnai polgármesternek, nemzeti párti vezérnek kívánja ajándékozni. „Hadd emlékeztesse valami a szerepléseire, ha esetleg távozni akarna a politikából. A zöld harckocsi a hegyekből indul, a képen látható három csúcs a Tátra, a Mátra és a Fátra. Alul a Duna hömpölyög, a lánctalpak pedig piros csípős paprikán taposnak. Azt akartam, hogy aki meglátja ezt a plasztikát, elnevesse magát, mint ahogy az ötletadó kijelentésen is csak nevetni lehet” – mondta az alkotó. Šrank faragott plasztikát Ivan Gašparovič államfőnek és a Superstar vetélkedőből ismert Martina Šindlerovának, az egy évvel ezelőtti vihar után pedig a Tátrai Nemzeti Parknak ajándékozta a gyászoló Tátra szobrát. (vm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?