Támogatás a református egyházzenei rendezvényeknek

Hanva |

<p>A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Tanácsa Hanván megtartott tizedik ülésén hagyta jóvá a Gyülekezeti ének-zene 2010-ben című pályázatra beérkezett pályamunkák kiértékelésének az eredményét.</p>

Süll Kinga az egyházzenei osztály vezetője által javasoltak alapján a zenei alapra befolyt 2870 eurós összegből kilenc egyházközség és egy egyházmegye kap támogatást egyházzenei rendezvények megtartására, illetve hangszerek felújítására és megvásárlására.

Minden kérvényező egyházközség - Újlót kivételével, mely a második barsi kórustalálkozó megszervezésére 170 eurót kap - háromszáz euró támogatásban részesül. Ebből az összegből Nagybáriban és Csarnahón a harmóniumot, Rimaszombatban és Kulcsodon az orgonát, Alistálon a harmóniumot és a zongorát, valamint a fúvós hangszereket újítják meg. Kőrösön és Ladmócon villanyorgonát vásárolnak a háromszáz eurós összegből. Kisgéresen diktafonra költik a pályázati pénz egy részét, de szakmai napot és zenés áhítatot is szerveznek a kapott támogatásból. Ugyancsak háromszáz eurós összeget fordíthat az Abaúj-tornai egyházmegye a gyülekezetek kórusainak találkozójára. (Reformata, iski)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?