Szülőfalujában tartott könyvbemutatót

Ravasz József mesekönyvét lelkesen fogadták a helyi gyerekek is (Fotó: képarchívum)
Ekecs-Apácaszakállas |

Ravasz József legújabb könyvéről mesélt szülőfalujában, Apácaszakállason, a helyi kultúrházban.

A helyi nyugdíjasklubnak is teret adó apácaszakállasi kultúrház megtelt érdeklődőkkel, ismerősökkel, akik kíváncsiak voltak Ravasz József, a 73 éves író-költő legújabb mesekönyvére, az Apolka meséire, valamint az Időképlet című legújabb verseskötetére. A beszélgetést  a szerző életéről és munkásságáról Hodossy Gyula József Attila-díjas író, költő, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke vezette és méltatta is a kiadványokat.

„Az Apolka meséi tanmeséket tartalmaz. Ezt három nyelvre is lefordították. Egy-egy tanmesének a helyszíne például az apácaszakállasi cigány péró. A mesék nem csak gyermekeknek szólnak, hanem a felnőtteknek is, vagyis minden korosztály számára jó olvasmány”

– mondta el Ravasz József. A köteteket először a dunaszerdahelyi Szent János Apostol Egyházi Alapiskolában mutatta be a szerző a helyi diákoknak, majd Komáromban, a harcsási városrészben található Közösségi Központban.

Harcsás városrész többségében roma lakosságú, itt nagyon jól sikerült a könyvbemutató.

– tette hozzá.

„Már több könyvem keresztelőjét Apácaszakállason tartottuk. Nagyon jólesik, hogy a falu is a szülöttjének tekint, annak pedig még jobban örülök, hogy amikor 70 éves lettem, a hagyományok megőrzéséért polgármesteri kitüntetésben részesültem”

– mondta Ravasz József.

Az Apolka meséi című könyv szerkesztője, Papp Andrea is felolvasott a könyvbemutatón (Fotó: képarchívum)

A könyvekből Polák László, Ekecs polgármestere, továbbá Ravasz József kedvese és maga a szerző is felolvasott.

„Párom, Papp Andrea, aki tanárnő és Szepsiben él és ott is tanít, az Apolka meséi könyv szerkesztője volt és az előszót is ő írta hozzá. Polák László felkérte, hogy olvasson fel egy részletet, aminek szívesen eleget is tett, ez pedig az előszó volt. Én magam is nagyon szeretem felolvasni a verseimet, úgyhogy ezt meg is tettem a közönség előtt”

– mondta a szerző. A könyvbemutatón a helyi egyesített iskola diákjai is részt vettek, akiknek végül dedikálta a könyvet. A bemutató utáni állófogadáson kötetlenebb beszélgetésre is alkalom adódott, ahol frissítőkkel és pogácsával vendégelték meg a közönséget.

„Felemelő élmény volt, amikor láttam, hogy olyan sokan jönnek, hogy pótszékeket kellett betenni a kultúrházba, mert már minden szék foglalt volt”

– mondta Ravasz József.

Februárban Komáromban, a Zichy-pont Közösségi Központban mutatja be könyvét a szerző, majd Szepsiben, március elején pedig Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren, illetve Kassán találkozhatnak vele az olvasók.

A nagy érdeklődésre való tekintettel pótszékeket kellett betenni a nagyterembe (Fotó: képarchívum)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?