Sztrájk, hamis felhangok

Érezhető, hogy a háttérben a Zajac módszereivel való szembenállás húzódik megSomogyi Tibor felvétele„Sztrájkolok! Már hogyne sztrájkolnék!” – lihegi a telefonba a főváros talán legnagyobb kórházában, a ružinovi közegészségügyi intézményben tökösnővérként (magyarul: szanitéc) dolgozó ismerősöm, és bokros teendőire hivatkozva le is teszi a kagylót. Épp egy beteget kísér az ötödikre, kivizsgálás céljából, s ha nem volna sztrájk, nem is sietne annyira... De így, hogy direkt figyelik, ki követ el ezekben a vészterhes időkben munkafegyelem-sértést vagy mulasztást, többet kell dolgoznia, mint amúgy. Azt már a délutáni üdítő mellett meséli, hogy megvan ám ennek is a varázsa, mert többet dolgozik, de bért, azt nem kap. Aki sztrájkol, annak nem jár. Hogyne járna, replikázok, csak épp a szakszervezetnek kellene fizetnie; erre úgy néz rám, mintha azt kérdezné: orvos már látott?

Látott, nem is egy; a téma kapcsán több gyógyásszal is beszéltem. Ahány ember, annyi vélemény, sommázom, mert az egyik úgy vélekedett: a jelenlegi fizetések mellett nem engedheti meg magának, hogy sztrájkba lépjen. Egy másik hajlandó kitartani a sztrájkban akár az előrehozott választásokig, az egészségügyi reform, illetve az állami kórházak ellehetetlenítése ellen ágálva. A célkitűzések homályosak, hiányzik az egység – az azonban érezhető, hogy a háttérben a Zajac módszereivel való szembenállás húzódik meg. „Igaz, hogy elindított egy folyamatot, mely az egészségügy javát szolgálja – mondta egyikük –, de előbb pénzt kellett volna bevinnie a rendszerbe; úgy, ahogy a bankszféra talpra állítása idején tették.”

Még egy fontos mozzanat: valamennyi megkérdezett ódzkodott attól, hogy nevét közöljem; ez az egész ügynek egyfajta „békebeli” hangulatot kölcsönöz. A vonal, melyet túllépve a kritika már a tekintély aláásásának minősül, (még mindig) meg van vonva. Mondom: mint a boldog békeidőkben...

Hol szorít a cipő?

„Kétségtelen, hogy baj van a bérezéssel – szövögeti a végtelennek tűnő történet szálait pozsonyi orvos ismerősöm –, de a szakszervezet követelései nem kellőképp megalapozottak. Azt, hogy egy orvos mennyi pénzt keres havonta, számos tényező befolyásolja. Nem tartom viszont helyesnek, hogy az orvosokkal egy kalap alá veszik az egészségügyi nővéreket, illetve a kisegítő és műszaki személyzetet, mert keresetük messze elmarad az orvosokétól. Erről kevesebbet beszélünk, egy orvos sem meri felvállalni a problémakör feszegetését, mert szakmai körökben esetleg népszerűtlenné válna. A szakszervezet vezetői is megmaradnak inkább a populista frázisok puffogtatásánál, mert többségük politikai babérokra vágyik. Hitelüket veszített alakok – tisztelet a kivételnek, ha van.”

A ružinovi kórház előtt nem egész két hete lezajlott tiltakozó akcióra emlékezve, megjegyzése helyénvalónak találtatik. „Azt akarjuk, hogy a reform ez irányban folytatódjon? Változást akarunk? Harcolni fogunk? Kitartunk? Bekeményítünk?” – heccelte akkor a néhány tucatnyi egészségügyi dolgozót Marián Kollár szakszervezeti vezető, aki 2002-ben még a Gašparovič-féle HZD színeiben készült elfoglalni helyét a parlamentben. A látszat megőrzése végett mégis visszautasították a Smer által felkínált jogászok segítségét, s az április 19-i, Hviezdoslav téri megmozduláson sem engedték a pódiumra Ivan Hopta kommunista képviselőt, pedig biztos lett volna mondanivalója. „Polgári jogainkért harcolunk, és elutasítjuk a téma politizálását” – harsogta akkor a szónok, és Saktor, Machyna, valamint Škultéty úr – kipróbált „szakszervezeti boss” mindannyi – egyetértőn bólogatott.

De visszatérve ahhoz a bizonyos történethez és fonálhoz...

„A gond nem az egészségügyi reformmal, hanem annak hátterével van – mondja informátorom. – A miniszter úr, illetve reformkormányunk célba vette a rendszer átalakítását, de nem teremtették meg annak anyagi hátterét. Az önkormányzatokkal szembeni arrogancia netovábbja volt, hogy ilyen állapotban adták át az egészségügyi intézményeket a városoknak, megyéknek. Számos példa bizonyítja, hogy ezek jól működő részlegei a harácsolók, a »vadprivatizőrök« martalékául estek, a maradékkal meg bajlódjon az önkormányzat. Béremelést akarunk? Az ország kórházaiban található fekvőhelyek körülbelül egyharmada kihasználatlanul áll, ám fenntartásuk komoly összegeket emészt fel. Számoljuk fel a veszteséget termelő ágazatokat, vonjunk össze részlegeket, s akkor lesz miből kigazdálkodni a béremelést! Nem az államtól kell várni a megoldást.”Igaza lehet; bár a részlegek összevonása, a korszerűsítés óhatatlanul elbocsátásokkal járna.

Néhány másik oldal

A bérezés mellett pedig volna az egészségügyben orvosolandó baj épp elég. Például a mérhetetlen korrupció, mely a rendszert olyannyira átszövi, hogy a tisztességes orvosról képesek vagyunk azt hinni, „nem rendes”.

Tudja például a kedves Olvasó, miként kell látványosan egészségessé tenni a lakosságot? A Zajac-bankók – azaz az orvosi látogatás címén kifizetett húszas – bevezetése csak egy, a beteget elriasztó módszerek közül. De meg lehet tenni például azt is, hogy a korábban munkaképtelennek, csökkentett munkaképességűnek nyilvánított polgárt beidézik felülvizsgálatra, s kimutatják: született rendellenessége, mely miatt nyugdíjazták, hirtelenszerűen javult. Mint egyik, szintén neve elhallgatását kérő ismerősöm esetében, akit – bár csípőficamához az évtizedek során csontkopás, szív- és érrendszeri betegségek, egyensúlyzavar társult – az orvosi bizottság munkaképesnek talált. A bíróság, mely a határozatot felülvizsgálta, anélkül ítélkezett, hogy felülvizsgálta volna az orvosi látleleteket – tehát látatlanban döntött. Ismerőseim köréből többen jártak így, megkockáztathatom tehát, hogy több száz, esetleg ezer ember „gyógyult meg” csodával határos módon országszerte, a Zajac-reformok hatására.

Megjegyzem: a reformcsomagot a kormány és a parlament fogadta el, tehát az orvosok valamennyi szakszervezete is kevés ahhoz, hogy felfüggessze, módosítsa. Ahhoz politikai akarat kell, az pedig a választásokig nincs.