Szombattól újra fizetni kell a buszjegyért Nagyszombat megyében

autóbusz illusztráció

Szombattól (május 2.) már nem lesz ingyenes a közlekedés Nagyszombat megyében (TTSK). Jelentette be hétfőn a Jozef Viskupič megyeelnök és a három közlekedési vállalat képviselője. Az Arriva Trnava, az SAD Dunajská Streda és a SKAND Skalica buszai továbbra is a megszokott menetrend szerint üzemelnek. A megye állta a költségek egy részét, az eddigi kiesést körülbelül 400 ezer euróra becsülte. Az utasok száma 80%-kal, körülbelül egymillió fővel csökkent.

„Májustól újra fizetni kell a buszjegyért" - mondta Viskupič. A COVID-19 betegség terjedésének megakadályozására március 17-én vetettek be intézkedéseket az autóbusz-közlekedési társaságok, a járműveken továbbra is be kell tartani a szigorú higiéniai előírásokat. „A sofőrök szájmaszkban és összecsukható védőfal mögött vezetnek" - mondta Viskupič, és hozzátette, nemsokára újra lehet készpénzzel fizetni a jegyért, a fuvarozók azonban azt ajánlják az utasoknak, továbbra is részesítsék előnyben a csipkártyás fizetést, ami számos előnnyel jár, például kedvezményekre jogosít. Peter Nemec, a cég vezérigazgatója elmondta, az Arriva májusban e-shopot indít, amelyen keresztül feltölthető a hitelkártya. A közlekedési kártya továbbra is érvényes marad.

Berényi József, a megye alelnöke megköszönte az utasoknak, hogy eddig is betartották az óvintézkedéseket, aminek köszönhetően egyetlen olyan esetről sem tudnak, hogy a buszon fertőződött volna meg valaki. Olyasmiről sem érkezett jelentés, hogy egyesek visszaéltek volna az ingyenes utazás lehetőségével.

„Készek vagyunk rugalmasan reagálni az aktuális helyzetre és fokozatosan enyhíteni az intézkedéseket" – mondta Viskupič. A következő lépés az lesz, hogy a helyközi autóbusz-járatok menetrendjét az iskolai szünethez igazítják, ami a szolgáltatás 90%-át érinti. Ez a következő tanév elejéig maradhat érvényben.

A fuvarozóknak eddig senkit nem kellett elbocsátaniuk a járvány okozta helyzet miatt. Nemec közölte, az Arriva fontolóra veszi, hogy állami támogatást igényel, mert egyes alkalmazottaknak 60%-os bérkompenzációt kell fizetni, Lukáš Tisoň ügyvezető igazgató elmondása szerint Szakolcán (Skalica), és Michal Humeník igazgató szerint Dunaszerdahelyen is összehangolják a szabadságokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?