Szlovákiai magyar alapiskolások a robottechnikai világbajnokságon

Kassa |

<p>Kassa. Nagyszerű eredményt értek el a kassai magyar alapiskolások a RoboCup 2013 robottechnikai világbajnokságon, amit idén a Hollandiai Eindhovenben rendeztek meg. Az életmentő robot kategóriában harmadikok lettek olyan robotnagyhatalmak mögött, mint Kína és Japán.</p>

KOCSIS EDINA



A négyfős csapat Lego alkatrészekből összeállított szerkezettel indult a versenyen. A versenybírák a helyszínen találták ki azokat a feladatokat, amiket a résztvevőknek időre kellett teljesíteni. A diákok helyben építették és programozták be a robotot. Az eredményük azért is nagy siker, mert igencsak szerény alkatrészkészlettel rendelkeznek. A szerkezetekhez különböző szenzorokra és komponensekre van szükség, amit a borsos áruk miatt nem egyszerű beszerezni. „A feladat az volt, hogy a robot végigmenjen egy pályán és mindenféle akadályt kikerüljön. Fel kellett jutnia egy hídon át az emeletre, ahol meg kellett találnia és egy emelvényre helyeznie egy kannát” – mondta Pándy Mihály, a csapat egyik tagja. A csapat két éve foglalkozik programozással. „A feladat már adott volt, ahhoz kellett kitálalnunk egy robotot. Muszáj voltunk egyénire tervezni, nem használhattunk semmilyen kézikönyvet. Magát a programozást az internetről és könyvekből tanultuk” – tudtuk meg Urbán Ádámtól.

A verseny előtt a gyerekek keményen dolgoztak. Minden szabadidejüket az új fejlesztések létrehozására áldozták. A csapat mentorától, Hanesz Angelikától megtudtuk, igazi csapatmunkáról van szó. Nem ez volt a csapat első sikere. „Három éve alakult a Talentum Programozó Műhely. Az első robottal a First Lego League versenyen indultunk két évvel ezelőtt. Aztán felbátorodva a kezdeti sikereken idén már három kategóriában is elindultunk, és egészen Németországig jutottunk. Ezután vettünk részt a RoboCup-on.” A csapatot a Talentum Cassoviensis Alapítvány támogatja, amelyet a fiatal tehetségek felkarolására hoztak létre. A gyerekek azonnal felkeltették a szlovák egyetemi szakemberek figyelmét. A verseny után máris munkához láttak, mivel meghívást kaptak Portugáliába egy robotépítő tanfolyamra, ahol magasabb szintű elektronika kezelését és programozását is megtanulhatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?