Szlovákiában csökkent leginkább a halálos áldozatok száma

Pozsony |

<p>A közlekedési baleset áldozatainak száma az EU országok közül tavaly a legnagyobb arányban Szlovákiában csökkent. Míg 2008-ban a szlovák utakon 606 ember vesztette életét, tavaly már csak 386 személy, ami 36 százalékkal kevesebb.</p>

Ezt a Közlekedésbiztonság Európai Tanácsa (ETSC) közölte ma nyilvánosságra hozott jelentésében.
Szlovákiát Litvánia követi, ahol tavaly a halálos áldozatok száma 26 százalékkal csökkent, majd Dánia (25 százalék) és Észtország (24 százalék). Az egész EÚ átlaga 11 százalék. A halálos áldozatok száma leginkább Máltán (40 százalékkal) és Luxemburgban (34 százalékkal) növekedett.

2009-ben az EU-ban az utakon 34 900 ember halt meg, a 2010-re kitűzött cél szerint ennek a számnak 27 ezernél kevesebbnek kellene lennie. 2001 -2009 között a helyzet leginkább Lettországban, Spanyolországban, Portugáliában és Észtországban javult, ahol a közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma ebben az időszakban több mint 5O százalékkal esett vissza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?