Szlovák nyelvtörvény: Esterházy helyett Esterházi

Galánta |

<p>Az utcanevek átnevezéséről dönthet Galánta képviselő-testülete a csütörtöki plénumon. A&nbsp;Šaľská (Vágsellyei út) nevét Šalianskára, az Esterházy utcáét Esterházira változtatnák. Nem ez az első ilyen kezdeményezés.</p>

Az önkormányzat általános érvényű rendeletet dolgozott ki az utcanevek feltüntetéséről. Erre azért volt szükség, mert a minisztérium szerint azok nincsenek összhangban a szlovák helyesírás szabályaival. A kulturális minisztérium az államnyelvtörvény alapján vizsgálta meg az utcaneveket. Az államnyelv hivatalos érintkezésben való használata szerint a testület elé kell terjeszteni az általános érvényű rendeletet, amelyben a két utcát az elfogadott rendelet értelmében át kell nevezni. A határozatról a szakbizottságok is tárgyalnak, a testület december 1-jén dönthet” – nyilatkozta lapunknak Miroslav Psota, a városi hivatal vezetője. „Az Esterházy név ma már levédett márkanév. Írásmódját a szlovák nyelvtani törvények alapján próbálják megközelíteni, de mivel márkanévről beszélünk, ez nem helyes” – nyilatkozta lapunknak Takáč Zsolt, Galánta alpolgármestere, aki Szlovákiában az Esterházy név jogának tulajdonosa. Takáč üzemelteti a galántai neogótikus kastélyban az Esterházy borozót és kávézót. Az épületben képgalériát alakítottak ki, amelyben Galánta történelmét és az Esterházyak életét mutatják be. „Senki sem kényszerítheti a várost egy ilyen határozat elfogadására. Az egyetlen releváns megnevezése az utcának az ulica Esterházy, Esterházy utca lehet” – zárta Takáč.

"BOŽE, POŽEHNAJ MAĎARA" - IZSÁN MÉG A HIMNUSZT IS LEFORDÍTTATTÁK A NYELVRENDŐRÖK

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?