Életfogytiglanra ítélték a párkányi kettős gyilkost

15 éves fiú holtteste hevert az utcán

A Tatabányai Törvényszék első fokon életfogytiglani fegyházra ítélt egy szlovák férfit, aki bedrogozva Esztergomban az utcán puszta kézzel agyonverte szintén szlovák nőismerősét, majd holttestét egy vízelvezető árokba dobta.

A tárgyaláson elhangzott, hogy a férfi ellen a szlovák rendőrség szintén emberölés miatt indított eljárást, mert Párkányban idős szállásadójának holttestét egy kútban találták meg, és a férfi alaposan gyanúsítható a gyilkosság elkövetésével.

A bíró ismertetése szerint a pár 2021 május 13-án jött át Esztergomba a hídon, időrendben a párkányi bűncselekmény elkövetése után. Egy plédet is vásároltak, mert az éjszakát szabadban akarták tölteni.

A városban sétálva összeszólalkoztak, és az erős testalkatú sértett a nála jóval gyengébb fizikumú nő arcát úgy összeverte, hogy később csak a rokonoktól szerzett DNS segítségével lehetett azonosítani. A vízelvezetőbe dobott holttestet gyerekek találták meg.

A cselekményt beismerő elkövetőt a törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte, feltételes szabadlábra helyezésének lehetősége 25 év múlva vizsgálható.

 Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban nem emelkedett jogerőre, mert a férfi és védője a büntetés enyhítéséért fellebbezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?