Szinte naponta hívják a rendőröket a pozsonyi gyermekkórházba, sokan nem hajlandók betartani a járványügyi intézkedéseket

nudch
Pozsony |

A gyermekeiket mentjük, hagyjanak minket dolgozni – mondta a kórház igazgatója, Peter Bartoň.

„A NÚDCH-ban egyre gyakrabban találkozunk az alapvető járványellenes intézkedések ellenzőivel és példátlan agresszivitásukkal. Ez annak ellenére van így, hogy a legkiszolgáltatottabbakat - az Önök gyermekeit - kezeljük. Gyakorlatilag minden nap vannak olyan konfliktusos és elharapódzó helyzetek, mikor kénytelenek vagyunk rendőröket hívni, hogy megvédjenek minket és fiatal betegeinket” – közölte a pozsonyi gyermekkórház (NÚDCH) igazgatója, Peter Bartoň.

Továbbá kérte a látogatókat, hogy tartsák be a járványügyi intézkedéseket, viseljenek reszpirátort, fertőtlenítsék a kezüket és tartsák be az előírt távolságot. Az igazgató hangsúlyozta, hogy akik elutasítják a maszkviselést, azok veszélyeztetik az orvosokat, ápolókat és a személyzetet. Bartoň figyelmeztetett, hogy amennyiben ők megfertőződnek, akkor nem lesz ki kezelje a gyermekeket.

Elmondta, hogy az egészségügyi dolgozók óriási nyomás alatt dolgoznak, de szakszerűen teljesítenek, és igyekeznek empatikusan bánni a betegekkel és szüleikkel. „Kérem, hadd végezzük a munkánkat, semmilyen konfliktus és civakodás nem javít az amúgy is nehéz helyzeten, amellyel mindannyian együtt nézünk szembe. A józan ész, az empátia és az egymás iránti tisztelet az az emberi erő, amelyre most a legnagyobb szükségünk van” – zárta beszédét.

(br)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?