Szerény kis szobrocska a templom mellett

Rapp község első írásos említése 1312-ből való, de a vidék jóval korábban is lakott volt már. Az Ipoly folyó első folyóteraszán évezredekkel ezelőtt megtelepedett az ember. A vidék jól művelhető mezőgazdasági terület, az árvizek miatt pedig sok a folyó partján az ártéri, jól kaszálható rét, a domboldalakon pedig legeltetéses állattartásra alkalmas területek, ezeken gazdálkodtak az itteni gazdák.

A hely szelleme

Rapp Vályi András 1796 és 1799 közt született Magyar országnak leírása című munkája szerint még tót falu, Fényes Elek 1851-ben megjelent Magyarország geographiai szótárában viszont már magyar faluként szerepel. Vályi minden bizonnyal a török korban kihalt, majd később Mária Terézia idején, a Coburg család birtokossága alatt betelepített szlovák lakosságot találta itt, amely alig fél évszázad múlva Fényes Elek leírása alapján már egészen elmagyarosodhatott. Fő foglalkozásként mindkét szerző a földművelést említi a Rappon élőknél. A falu római katolikus vallású, temploma 1764-ben épült, leírások szerint korábbi alapokra. Védőszentje kezdetektől Szent Márton, az egyetlen pannóniai születésű szent. Akinek temploma mellett, annak az útkereszteződéshez közeli részén Szent Vendel-szobor található. Írásos forrást nem találtam a szobor alapításáról, annak korát inkább az anyagából és stílusából lehetne nagyjából meghatározni. A szobor olyan műkőből készült, amelynek elterjedése 1844 utánra tehető, és úgynevezett Viktória kőnek nevezik, anyaga finomra őrölt gránit és portland cement három az egyhez arányban vegyített keveréke. Rapp Szent Vendel-szobra feltételezésem szerint a 19. és a 20. század fordulóján készülhetett, nagy valószínűséggel losonci kőfaragó mester (a leghíresebb és legtehetségesebb Csordás József?) műhelyében.

Szent Vendel

Az egyáltalán nem véletlen, hogy a faluból a legelők felé vezető úton áll a szent műkőből készült, romantikus stílusú, de biedermeier hangulatúnak is mondható szobra. Ugyanis Szent Vendelt a pásztorok és az állattartás védőszentjeként tisztelték és tisztelik ma is a magyar és a német nyelvterület nagy részén. Névnapja a szent ünnepe, amelyről október 20-án emlékeznek meg. A pásztorok, főképpen a juhászok napja ez, Szent Vendelt az állattartás és a pásztorkodás védőszentjeként tisztelik. Attribútumai, azaz a szenthez rendelt tárgyai, jelei is az állattartással kapcsolatosak. Szent Vendelt kezében pásztorbottal, lábánál kutyával vagy báránnyal szokták ábrázolni. A szent tisztelete a 15. században terjedt el igazán, legkorábbi életrajza 1417ben jelent meg, bár maga Vendel születését 554-re teszik a források, halálának évét pedig 617-re. E szerint az életrajz szerint Szent Vendel skót származású, királyi családból származott, igen jámbor és istenfélő fiatalember volt, aki titokban zarándokútra indult Rómába. A zarándokútról hazafelé tartva német nyelvterületen, bizonyos Westrich városa mellett egy kis kunyhóban remete életmódra adta magát. A helyi uraság azonban megfeddte a tétlenség és a koldulás miatt, ekkor Vendel beállt hozzá pásztorkodni. Pásztorkodása alatt számos isteni eredetűnek tartott esemény és csoda történt vele, a nép pedig tisztelni kezdte a jámbor pásztort, aki alázatos és szerény volt. Az őt felfogadó uraság felismerve Vendel rendkívüliségét megengedte neki, hogy visszatérjen a remete életmódhoz. A környék népe beteg állatait hordta hozzá gyógyítani, nagyra tartották és megszerették a szinte aszketikus életet élő, áldozatos Vendelt, akit később pappá szenteltek, majd a tholei kolostor apátjává választottak. E helyen hunyt el 617-ben, sírja fölé előbb kápolnát, majd templomot építettek. A templom egy gótikus, 14. századbeli bazilika, amely ma is a híveket szolgálja, természetesen védőszentje Szent Vendel. Itt, a templom melletti településből alakult ki a Saar-vidék egyik szép kis városkája, amelyet ma Sankt Wendel néven ismerhetünk.