Szép szlovák szavak – szavalóverseny Bátkában

2002-ben rendezte meg a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya komáromi mintára a Dobré slovo szavalóversenyt, de valószínűleg maguk a szervezők sem gondolták, hogy a versenynek ilyen sikere lesz.

2002-ben rendezte meg a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya komáromi mintára a Dobré slovo szavalóversenyt, de valószínűleg maguk a szervezők sem gondolták, hogy a versenynek ilyen sikere lesz. Pedig már az első kiíráskor közel nyolcvan versenyző jelentkezett, s nem csak a szűkebb régióból, hanem Tornaljáról és Fülekről is. Mivel a rendezvények zömének Rimaszombat adott otthont, a Csemadok vezetői a szervezés lehetőségét a bátkai alapiskolának ajánlották fel, s mint utólag kiderült, remekül döntöttek. Az alapiskola vezetői kezdettől fogva szívügyüknek tekintették a rendezvényt, s remek körülményeket biztosítottak a versenyzők számára. Az idén közel kilencven diák nevezett be. A zsűri egyik tagja elmondta, szívesen járnak Bátkába, mert a verseny színvonala nem marad alatta a hasonló, szlovák diákok részére szervezett rendezvényeknek. Nemcsak a színvonal emelkedett, a szövegválasztás is jobb, az előző évekkel ellentétben már kortárs szlovák szerzők is megjelentek a palettán. A díjazottak listáját tekintve kiderül, hogy a rimaszombati iskolák taroltak. Ľubomír Šárik rendező, drámapedagógus szerint, aki hosszú évek óta a Dolný Kubínban megrendezésre kerülő országos szlovák szavalóversenynek is állandó zsűritagja, a legjobbak akár azon a megmérettetésen is megállnák a helyüket. Lehet, hogy jövőre az idei győztesek is bemutatkozhatnak Hviezdoslav szülővárosában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?