Szentpéteren 102 szavazólappal többet találtak

Szentpéter (Svätý Peter) |

<p>Szentpéteren 102 fölös szavazólapokat találtak a körzeti választási bizottság tagjai. Észrevételüket jelezték a Komáromi Területi Választási Bizottság (TVB) felé, amely a Központi Választási Bizottságtól (KVB) kért útmutatást.</p>

Informátorunk tájékoztatása szerint péntek este, amikor az egyes szavazókörzetek bizottsági tagjai számolták a körzetekre jutó szavazólapokat, kiderült, hogy a hivatalosan kértnél és feltüntetettnél 102 lappal több van a községi hivatalban. Észrevételüket még a reggeli urnanyitás előtt jelezték a TVB-nek, amely a KVB-hez fordult. „Pozsonyból érkezett útmutatás alapján a feles lapokat a helyi választási bizottság elnöke csomagolja be, pecsételje le és helyezze letétbe” – tudtuk meg Szüllő Bélától, a TVB elnökétől. Az esetet pedig jegyzőkönyvezni kell. Ez meg is történt.

A lapunkat értesítő polgár szerint ennél szigorúbb intézkedésre lett volna szükség, hiszen mi a garancia arra, hogy nem kerültek ki további felesleges és nem számon tartott szavazólapok, és azokkal esetleg nem élnek vissza egyesek. Szerinte indokolt lett volna az urnanyitás elhalasztása is. Megjegyezte: rendőrségi feljelentést fontolgatnak az ügyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?