Szent István-napi ünnepséget szervez holnap a Csemadok a helyi önkormányzattal és több szervezettel közösen.KrasznahorkaváraljaA falu szívében lévő Honfoglalási Emlékművet, melynek tartóoszlopain a Rozsnyói járás harminckét magyarlakta településnek neve olvasható, 1996-ban, a millecentenárium évében
Szent István-nap az emlékműnél
Szent István-napi ünnepséget szervez holnap a Csemadok a helyi önkormányzattal és több szervezettel közösen.
Krasznahorkaváralja
A falu szívében lévő Honfoglalási Emlékművet, melynek tartóoszlopain a Rozsnyói járás harminckét magyarlakta településnek neve olvasható, 1996-ban, a millecentenárium évében állították. Szemet szúrt az akkor hatalmon lévőknek, le akarták bontani, de a környéken élő magyarság összefogott, és két hónapon át éjjel-nappal őrizték. Az emlékmű a mai napig áll, és a környék magyarságának büszkesége. Prékop Mária, a Csemadok krasznahorkaváraljai alapszervezetének elnöke elmondta, a magyar közösség sokat változott azóta. Manapság nem az a probléma, hogy valaki le akarná dönteni az emlékművüket, hanem inkább az, hogy kevés az olyan fiatal, aki részt szeretne venne a magyar kultúra ápolásában. „A holnapi ünnepségen ezekre a problémákra is szeretnék felhívni a figyelmet.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.