Szemét a kukák közelében

Dunaszerdahely
Dunaszerdahely |

Szétszórt ruhák, bútordarabok, építkezési törmelék – a közelmúltban még ez a látvány fogadta a járókelőket 
a Nagyabonyi út–Czibók utca–Kertész utca kereszteződésében levő kukáknál. A város eltakarította a konténerek körül felhalmozódott szemetet, de kérdés, meddig marad a jelenlegi állapot.

Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket a forgalmas főút melletti konténertároló környékére. Az út menti lakótelepen is zárható ketrecekben tartják a konténereket, de nem mindegyiken működik a zár. Ahova nem juthatnak be idegenek, ott jellemzően rend van, a nyitott tárolókban azonban a konténerek mellett is sok a szemét. Hasonló helyzet alakult ki a kereszteződésben is. 

Inczédi Gábor, a városi hivatal műszaki osztályának vezetője lapunknak elmondta, hogy a bevezető utaknál gyakori ez a probléma.

„Nagy az áthaladó forgalom, sokan dobják el ott a szemetet. Jellemzően nem a dunaszerdahelyi lakosok halmozzák fel a hulladékot”

– mondta az osztályvezető, szavait a környéken élő lakosok is megerősítik.

„Előfordult, hogy akinek nem volt kukája, az ide hozta a szemetet. De olyat is láttunk már, hogy megállt egy személyautó és itt dobta ki a hulladékot”

– mondta egy lakó.

Néhány napja rendbe tették a kukák környékét. Inczédi Gábor azt mondja, a város rendszeresen ellenőrzi a problémás területeket, a menetrendnek megfelelően elhordják a hulladékot. Az önkormányzat egy körforgalmat építtet a forgalmas kereszteződés helyén, emiatt áthelyezik a kukaketrecet. Ettől azt is várják, hogy kevesebb lesz a szemét és nem lesz ilyen rendetlenség a környéken.

Városszerte zárt tárolókban tartják a hulladékkonténereket, de nem minden lakótelepen működik a rendszer. Ott, ahol nyitva vannak a ketrecek, a guberálók is fokozzák a rendetlenséget. 

„Amikor kikerültek a zárható ketrecek, akkor minden lakó kapott kulcsot, amellyel nyithatta és zárhatta az ajtót. A ketrecek zárva tartása a lakók felelőssége”

– szögezte le az osztályvezető. Néhol azonban a kulcs sem megoldás, előfordult ugyanis, hogy megrongálták a zárat, sőt a jelszóval védett lakat sem állította meg a guberálókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?