Régió

Száz pompás esernyő díszíti majd az érsekújvári sétányt

Érsekújvár | Családias hangulatú rendezvénnyel kedveskedtek szombaton az érsekújváriaknak a kultúra városában, ahol a csillagászati kabinet szabadtéri színpadán jobbnál jobb muzsikusok, énekesek, táncosok váltották egymást.
Száz Ildikó

2020. július 4. 15:00

Száz pompás esernyő díszíti majd az érsekújvári sétányt
- A szerző felvételei

Július 3-án újra indult a kulturális fővárosban a programsorozat, melyet a koronavírus miatt módosítani kellett. A Lég(Új)vár projektet végül „És mégis álmodunk!” címen élesztették újjá, hogy különféle szabadtéri helyszíneken találkozzanak a művészek, az alkotók a régóta nélkülözött közönséggel. Pénteken a Folyóparti utcában, a töltés közelében tartottak szabadtéri koncertet, majd színes fényárban úszó pódiumon, az egykori Kapisztóry-kórház területén mutatta be Katarína Máliková énekesnő az új Postalgia albumát. Ma a KultúrKorzó társulás szervezésében 10 órától a csillagászati kabinet udvarán, illetve annak szabadtéri színpadán zajlottak a rendezvények.

A kreatív parkban elsőként a Novozámocký levík szórakoztatta népdalokkal, muzsikával a közönséget Dráfi László zenetanár vezetésével. Majd bemutatkozott a lévai Göbő Sándor és Anna lánya, a Göbő Duónak is nevezett csapatot elkísérték a családtagjaik is, akiknek a biztatására vállal apa és lánya fellépéseket. Az összehangolt páros megzenésített verseket, kortalan slágereket adott elő, melyeket a közönség nagy örömmel fogadott. Szombaton a kora délutáni órákban Zsapka Attila dalolt, gitározott a gyerekeknek, akik egész nap alkothattak a Czuczor Gergely Alapiskola pedagógusainak és más ügyes kézművesek vezetésével. Ugyancsak alkotóműhelybe várták a kicsiket és a nagyokat Paluska Lotti birodalmában, aki levendula illatú párnákat, babákat kínáltak és készítettek a gyerekekkel.

Stugel Tibor a KultúrKorzó elnöke elmondta, szervezetük tagjai a közönség, a családok bevonásával száz esernyőt fest be, díszít ki, az itt készült alkotások az érsekújvári sétány hangulatos ékességeivé válnak.

Galéria
Száz pompás esernyő díszíti majd az érsekújvári sétányt-1
Száz pompás esernyő díszíti majd az érsekújvári sétányt-2
Száz pompás esernyő díszíti majd az érsekújvári sétányt-3
Száz pompás esernyő díszíti majd az érsekújvári sétányt-4
+4
Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Veronika Remišová (Za ľudí) befektetésekért és régiófejlesztésért felelős miniszter lapunknak elmondta: úgy akarja módosítani a közigazgatási rendszert, hogy az ne sértse a kisebbségek érdekeit ⋌(TASR-felvétel)

Homályos a készülő közigazgatási reform

Kočner
Frissítve

Elhalasztották a főtárgyalást Kuciak meggyilkolása ügyében

kult

Kisebbségi kultúra: átszervezésben eltűnt

koronavírus

Koronavírus: Két üzemet is karantén alá helyeztek a Vágújhelyi járásban

iskolakezdés

Normális tanévkezdésre készül Ausztria

roma

Újraindul az Európa-liga, pályára lép a Manchester United és az Internazionale

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.