Szaszák György kassai publicistát, újságírót is Kassa város díjával illették

Szaszák György Márai Sándorhoz Kassa szerelmese és hű alkotója
Kassa |

Az évi rendszerességgel megrendezésre kerülő Kassai Városnap ünnepségsorozat keretében május hetedikén a belvárosi történelmi városházán adták át a Város és a Főpolgármester Díját, illetve a Főpolgármester Emléktábláját. A városban tevékenykedő személyiségek közül a kassai magyarságot évtizedek óta gazdag újságírói tevékenységével és munkásságával képviselő Szaszák György publicistát, újságírót, az Új Szó egykori tudósítóját is a Város Díjával illették.

A Kassai Városnap idei ünnepségsorozatának csúcspontja a személyiségeknek és szervezeteknek járó díjak kiosztása volt. A tudomány, a kutatás, az egészségügy, a művészet, a jótékonyság, az oktatás, a kultúra, a sport és a technológia területéről összesen 21 személy és nagyjából féltucatnyi szervezet vagy társulás vehette át a Város és a Főpolgármesteri Díjat, valamint a Főpolgármesteri Plakettet Jaroslav Polaček (független) polgármester kezéből. A 2022. évi városi díjakról a városi tanács döntött a bizottság javaslata alapján. A díjra január 10-ig lehetett javaslatokat küldeni, a jelölések közül a bizottság nyolc magánszemélyt és három szervezetet választott ki. A szombati rendezvényen Jaroslav Polaček a maga és a kassai polgárok nevében is megköszönte a díjazottak erőfeszítéseit, eredményeit, szakmai, művészi és emberi minőségeit, amelyeket Kassa városába és annak hírnevébe fektetnek. Beszédében kiemelte az idei ünnepség történelmi jelentőségét, amely a Nagy Lajos király által a városnak adományozott első címer 654. évfordulóját, valamint a város első írásos említésének 793. évfordulóját idézte. Polaček arra is emlékeztetett, hogy a rendezvénysorozat mostani, 29. ünnepi évfordulója is jelentős, hiszen pontosan 600 évvel ezelőtt történt, hogy Luxemburgi Zsigmond uralkodó második címert adományozott Kassának. Szerinte mindkét esemény arról tanúskodik, hogy Kassa Szlovákia egyik legrégebbi és legjelentősebb városa. Kassa Város Díjával tehát nyolc személyiséget, köztük Szaszák György publicistát, újságírót is illettek, aki ötven éve él és tevékenykedik Kassán – hol az Új Szó, a Pátria Rádió, a Magyar Távirati Iroda, a Szlovák Televízió magyar szerkesztőségének, valamint a Duna Televíziónak külső munkatársaként, vagy az amikassa.sk hírportál szerkesztőjeként. „Kassa mindig a szívügyem marad, ezt a várost szeretem mindegyik közül leginkább. Annak ellenére, hogy a fiam valójában az én pályámat folytatja a nagyvilágban operatőrként, én megelégedtem Kassával és az itteni helyzettel. Nem kívánkozok sehová, én gyakorlatilag Kassán és Pozsonyon kívül sehol máshol nem dolgoztam. Jártam már Krakkóban, Velencében, Prágában és Budapesten, de a szívem mindig visszahúzott Kassára. Itt érzem jól magam, ez az én otthonom” – nyilatkozta lapunknak a neki kiosztott díj kapcsán Szaszák György azzal, hogy bár az elmúlt ötven esztendő során hét könyve született, újabb konkrét tervei még nincsenek. „Természetesen most is írok, de azt, hogy mi kerül ki legközelebb a kezeim közül, még a jövő titka” – tette hozzá az alsólánci születésű publicista.

Hét könyv és hat dokumentumfilm 

Szaszák György 1953-ban született a Kassához közeli Alsóláncon. 1968 óta él a keleti nagyvárosban, ahol középiskolai tanulmányait is végezte a kassai magyar gimnáziumban. 1971-től az Új Szó napilap Kassa kerületi szerkesztőjeként dolgozott, melynek keretében számtalan társadalmi, kulturális, színházi és művészeti témákról írt, elsősorban Kassával kapcsolatban. 13 évvel később, 1994-ben a Csemadok Kassai Városi Választmányának titkára lett, melynek keretében 1999-ig a városi magyarságának kulturális szervezőjeként is tevékenykedett, s ezzel egy időben a Szövetség a Közös Célokért Kassai Információs Iroda munkáját is irányította. Ezentúl a Pátria Rádió, a Magyar Távirati Iroda, a Szlovák Televízió magyar szerkesztősége, illetve a Duna Televízió külső munkatársaként is dolgozott. Annak ellenére, hogy nyugdíjba vonult, 2012-től egészen napjainkig az amikassa.sk helyi hírportál szerkesztőjeként dolgozik. Szaszák Györgynek az elmúlt ötven év során összesen hét könyve jelent meg. A kötetek mindegyike Kassához fűződik: Kassai műtermek (2000), Košickí výtvarníci (2000), Kassa Műemlékei / Die Kunsdenkmäler von Kaschau (2002), Pamätihodnosti mesta Košice / Monuments of Košice (2002), Élesztőtégelyünk: A kassai ipari (2012), Kassai kapuk (2013), Akiket Kassa megérintett (2021). Szaszák György dokumentumfilmeket is készített, összesen hat darabot: Divadlo Thália Színház (2007), Debrődi csoda (2008), Stószi metamorfózisok (2008), Keresések égen-földön / Debrődi Szent László búcsú (2009), Lánc-lánc, Alsólánc, alsólánci élet (2009), Színháztól színházig (2009). „Szaszák György ma is aktívan részt vesz a művészeti és társadalmi életben. Szakmai, alkotói és magánélete szorosan kötődik Kassához. A Csemadok Kassai Városi Választmánya és a Kassai Magyarok Fóruma ezért a város és a közösség fejlesztése érdekében végzett több éves aktív munkájáért születésének 70. évfordulója alkalmából javasolta a kitüntetésre” – zárta Hanesz Angelika, a Csemadok Kassai Városi Választmányának elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?