Szarvasbőgés Gömörördöngősön

Tisztelt Elnök úr!
Mi írunk újfent levelet Önhöz, a Három Vidám Vasmacskához címzett fogadó törzsközönsége, Gömörördöngősről. Tesszük ezt annak reményében, hogy egyszer csak lesz egy elnökünk, aki megvakkant bennünket.

Tisztelt Elnök úr!

Mi írunk újfent levelet Önhöz, a Három Vidám Vasmacskához címzett fogadó törzsközönsége, Gömörördöngősről. Tesszük ezt annak reményében, hogy egyszer csak lesz egy elnökünk, aki megvakkant bennünket. Mert bár úgy élünk itt, mint disznó az anyja ölén (vagy kisded a kukoricásban, tökmindegy), azért jól esne, mint mulatságban két pofon, ha a nagypolitika ránk is reflektálna olykor.

Drága Elnök úr, tudatjuk Önnel, hogy kis községünkben idén is leesett az ősz, vele együtt meg az életszínvonal. Vége a szezonnak, hazamentek a turisták, csak az a harminc-negyven hindu maradt itt, akik a kenyeresautóból ugráltak elő, és hiába mondtuk nekik, hogy Isten lássa a lelkünket, ez még nem Európa, csak menedékjogért fohászkodtak. Bogyó (rendes nevén Lakatos Andor polgártársunk) oldotta meg az ügyet, mert egy este leforgása alatt ferblin elnyerte az összes pénzüket, így most már ha akarnak sem tudnak tovább menni. Kezdetben hőzöngtek, hogy ez nem járja, de észérvekkel hatottunk rájuk, hogy egyrészt Bogyóval egy tőről fakadnak, fogják fel tehát úgy a dolgot, mint testvérnek nyújtott segítő kezet; másrészt nekünk itt kis Svájcot ígértek, marhaság volna tehát továbbmenniük; harmadrészt meg esetleg leverjük őket, mint bantu négert a mocsárláz. Mert f# a békesség... Azóta seggberúgásos alapon ferbliznek, de jó okunk van rá, hogy Bogyót csalással gyanúsítsuk, mert a hinduk most azért fohászkodnak aprószentjeikhez, hogy bárcsak toloncolnák vissza őket békés hazájukba, ahol a ferblit, huszonegyet vagy zsírt hírb#l sem ismerik. Hiába, a magyar virtus... nem mindenki bírja, no!

De ne terelgessük a szót, mint Binder a Dunát, másfelé! Igazából azt akartuk tudatni Önnel, tisztelt Elnök úr, hogy szűk pátriánkban kitört a szarvasbőgés! Egy emberként bőgnek a bikák n#stényük után, ami rólunk ugyanakkor nem mondható el, mert miutánunk általában a nőstényeink bőgnek. Ám tegyék... Régi igazság, hogy az aszszony úgyis azé, aki megműveli. „Böööh... Beöööeh!” – hallik innen is, onnan is alkonyat után, ami vagy azt jelenti, hogy Bogyó rókázik az ivó mögött (az is úgy tesz az istenadta, míg tiszta tévedésből szügyen nem lövi valaki), vagy valamelyik agancsosban ágaskodik a hormonháztartás, mint Katiban a gyerek – ahogy, ugye, mondani szokás. Mi tagadás, férfiember csak az erdőn, a lesen érzi jól magát ilyenkor, ezért, Elnök úr, Ön, akiről mi tudjuk, hogy legény a talpán, meg vadászgatni is szeret, jönne már el hozzánk! Jártak itt azelőtt Önnél lényegesen nagyobb elvtársak is, és olyan vadászatokat csaptunk, hogy az asszonyok reggelig követték a rókanyomokat, úgy találtak ránk! Álcázásban nagyon jók vagyunk ám, úgy be tudunk jönni az erdőről, hogy tulajdon édesanyánk sem ismer meg!

Lőhet itt aztán mindent, ami szőrös, él és mozog (az erdészt azért kímélje, ha lehet, mert igen ritka példány). Bikát, disznót, bakot... csak medvét nem, mert összement a jelmez, amikor a legutóbbi nagy vadászat után kimostuk. Pedig szegény nyugodjék, eleinte vitézen visszalőtt, de aztán menekülőre vette a figurát, végül még a fehér zsebkendőt is kitűzte ... hiába. A hátsó fertályán érte a lövés, a szégyenbe halt bele, a vadásznaplóba meg azt írtuk, hogy az utolsó medvénk menekülés közben faron lőtte magát.

De ez Önnel nem fordulhat elő, drága Elnök úr, mert a többi vadállatunk igen kezes, jól tűri a lövést, némelyik a másik oldalát is odatartja (pláne ha egy ilyen illusztris vadászvendég pörköl oda); mióta meg kötelező a hittan, megesik, hogy egyik-másik visszadob kenyérrel. Ekképp gyakoroljuk a felebaráti szeretetet, s ez a plébános úr idősebb fia szerint is igen magas lelki emelkedettségről tanúskodik, amihez hasonló jókat kívánunk Önnek is, becses érkezését várva.

Gömörördöngős teljes lakossága.

Utóirat:

Ha esik, ha fúj, csak jöjjön, drága Elnök úr! Rossz időjárás esetén a vadászat a helyi kultúrházban lesz megtartva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?