Száraz fulladás okozhatta a párkányi kisfiú halálát

Párkány |

<p>Száraz fulladás okozhatta annak a párkányi kisfiúnak a halálát, aki szombaton a Vadas termálfürdőben lett rosszul.</p>

Az első hírek szerint a négyéves fiú megpróbált felkapaszkodni a csillagmedence akadályfalára, de megcsúszott és a víz alá bukott. Később Hogenbuch Endre, a fürdő igazgatója azt nyilatkozta, a gyerek az apjával játszott a medencében. Úgy, mint a szülők többsége, dobálta a vízbe a gyereket, aki néhányszor elmerült. Az apa a Nový časnak azt mondta, egyszer dobta fel a gyereket, két másodpercig lehetett a víz alatt. A kisfiú panaszkodni kezdett, hogy nem érzi jól magát, apja az úszómesterhez vitte, majd a vízimentők és az orvosok próbáltak rajta segíteni, rohammentő és mentőhelikopter is érkezett, két órán át küzdöttek az életéért.

A čas.sk portál úgy értesült, hogy a fiú halálát száraz fulladás okozta. Értesüléseink szerint a boncolás során kiderült, hogy a kisfiút sokkhatás érte, megsérült a nyálkahártyája és leállt a szíve. A rendőrség az értesülést nem erősítette meg.

Száraz fulladás akkor következhet be, ha valaki fulladásközeli állapotba került a vízben. Ekkor a légutak automatikusan összehúzódnak, hogy megakadályozzák a víz bejutását a tüdőbe. Normális esetben a légcsőzáródás 30–60 másodpercig tart, de száraz fulladásnál több percig is. A rekeszizom összeesik, vákuum keletkezik a tüdőben, és levegő helyett oxigénhiányos vér áramlik be. A száraz fulladást gyakran összekeverik a másodlagos fulladással, ami a kimentés után akár 72 órával is bekövetkezhet. A másodlagos fulladásnál a halált a tüdőbe került víz okozza, ami lassan csökkenti a vér oxigénszintjét. Másodlagos fulladáskor nagyon kevés víz is elég a tragédiához, és jeleit sem könnyű észrevenni, mert az áldozat látszólag jól van. (guzsu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?