Szándékosan elütötte vitapartnereit egy férfi Dömösön

<p>Dömös alpolgármesterét és segítőjét gázolták el vasárnap a községháza előtti parkolóban - tájékoztatta a Komárom-Esztergom megyei település polgármestere hétfőn az MTI-t. Novák Lajos (független) közölte, hogy az esetet térfigyelő kamera rögzítette, és a felvételt lefoglalták.</p>

 A rendőrség szerint a gázolás szándékos volt, ezért az autó vezetőjét őrizetbe vették, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletének gyanúja miatt indult eljárás ellene.
   

A polgármester azt mondta, hogy a gázolást az a vállalkozó követte el, akivel felmondták a fizetős parkolási szerződést, de ő ezt nem vette tudomásul, és továbbra is díjat próbált szedni a Rám-szakadékot felkereső turistáktól a községháza előtti parkolóban. Az önkormányzat válaszul tájékoztatót készített, amelyben felhívták a kirándulók figyelmét, hogy ha nem akarnak díjat fizetni, a szabályokat betartva Dömös területén bárhol megállhatnak.
   

A tájékoztatókat hétvégenként a képviselő-testület más-más tagja osztogatta a parkolóban, a gázolás idején az alpolgármester volt szolgálatban, aki az önkormányzat megbízásából hivatalos feladatot látott el - mondta a polgármester.
   

Novák Lajos elmondása szerint a vállalkozó szóváltás után beült a kocsijába, erőteljes gázt adott, felhajtott egy füves területre, és vitapartnerét olyan erővel ütötte el, hogy feje betörte a szélvédőt és a lábai is megsérültek, a munkáját segítő városházi alkalmazott pedig átrepült a motorháztetőn.
   

A rendőrség korábban arról tájékoztatott, hogy a járművet egy 59 éves férfi vezette. Az elgázoltakat kórházba vitték, az autóst pedig előállították az esztergomi rendőrkapitányságra.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?