Szándéknyilatkozatot írtak alá

Kassa. Tegnaptól papíron is segíti egymást a város, a megye és a minisztérium a Kassa-Miskolc gyorsforgalmi út mielőbbi megépítésének ügyében. A szándéknyilatkozatot aláíró felek tisztában vannak az építkezés fontosságával, és bizottságot alakítanak a helyzet folyamatos figyelésére és a teendők koordinálására.

A hasonló ügyekben meglehetősen szokatlan lépést az indokolta, hogy a parlament nemrég váratlanul 100 millió koronát különített el a kassai régió közúthálózatának fejlesztésére. A közlekedési minisztérium államtitkára, Ján Kotuľa ugyan nem tudott konkrét választ adni arra a kérdésünkre, mikor és mire költik az említett összeget, annyi azonban bizonyos, hogy a pénzből jutnia kell a szintén évek óta stagnáló Prešovská-Sečovská kereszteződésre is. Ennek segítségével ugyanis a Kassa-Eperjes autópálya összekapcsolódna a tervezett gyorsforgalmi úttal, és a két megyeszékhely része lehetne Európa közúti vérkeringésének. A magyar határig megépítendő tizennyolc kilométeres szakasznak egyelőre csak a környezettanulmánya van készen, ezt jelenleg szakértők vizsgálják, és észrevételeiket be kell építeni a majdani tervdokumentációba. Ráadásul az út alatti telkek tulajdonjoga sincs tisztázva. Rudolf Bauer, a megyei önkormányzat elnöke szerint ez a hosszadalmasnak ígérkező folyamat már idén elkezdődhet, így talán egy évvel lerövidíthető a 2009-ig tervezett építkezés. Zdenko Trebuľa kassai főpolgármester úgy véli, a két nagyváros, illetve a két megye közösen sikerrel pályázhatna uniós támogatásért, ám a két államnak is mindent meg kell tennie a régiók öszszekapcsolása érdékben. Ezzel a gyakorlatban is demonstrálhatnák a keleti megyék felzárkóztatását célzó, szerinte csak papíron létező igyekezetet. Ján Kotuľa államtitkár egyelőre óvatos, folyamatosan egyeztet a magyar féllel. „Nem szeretném, ha úgy járnánk, mint az osztrák-szlovák határon keresztül tervezett gyorsforgalmi út esetében, amikor mi megépítettük a ránk eső részt, az osztrák fél viszont el sem kezdte a munkálatokat” – mondta az államtitkár, ám arra már nem tudott választ adni, mire alapozza ezt az aggodalmat. Információink szerint a magyar oldalon javában folyik a munka, 2004 végére elkészül a Miskolcot elkerülő útszakasz, a határtól Miskolc felé épülő gyorsforgalmi szakaszt pedig 2007-ben adják át. A logisztikai szempontból kulcsfontosságú út a memorandum aláírói szerint a külföldi befektetők idecsalogatásának alapfeltétele, és a munkanélküliségi mutatók alakulására is jó hatással lenne. Az államtitkár megjegyezte: Brüsszel szerint az Európai Unióhoz csatlakozó országok közül Szlovénia után Szlovákiában a legésszerűbb az úthálózat felépítése. „Az utak minőségéről ezt már nem lehet elmondani. Bár a környező országokhoz képest Szlovákiában sok pénz jut útkarbantartásra, a rendelkezésre álló összeg dupláját is el tudnánk költeni. Tavaly 57 volt a befejezetlen építkezések száma, köztük milliárdos invesztíciók is befejezésre várnak” – mondta Ján Kotuľa. A Kassa–Miskolc gyorsforgalmi út tervezett költségei 3 milliárd koronára rúgnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?