Súlyos balesetet okozott egy részeg, bedrogozott Audi-sofőr – a vétlen autós az életéért küzd (FOTÓK)

baleset k

Súlyos közlekedési baleset történt vasárnap éjszaka, amelyet egy alkohol és metamfetamin befolyásoltsága alatt vezető sofőr okozott az ólublói (Stará Ľubovňa) járásbeli Gnézda (Hniezdne) határában.

Az Audi A6 sofőrje valószínűleg nem figyelt oda kellőképpen a jármű vezetésére, melynek következtében áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan haladó Peugeot 406-tal.

A Peugeot-ban a 27 éves sofőrön kívül egy 25 és egy 45 éves férfi is tartózkodott. A baleset következtében mind a vétlen autóvezető, mind a 25 éves utasa súlyos sérüléseket szenvedett, míg a harmadik érintett könnyebb sebesülésekkel megúszta az incidenst, mint ahogyan az Audi anyósülésén ülő 25 éves nő is.

Az Audi sofőrjének nem esett bántódása. A rendőrök a baleset után alkoholtesztnek vetették alá a férfit, amelynek eredménye 1,7 ezrelék lett. Később vér- és vizeletvizsgálatot is végeztek: kimutatták, hogy a sofőr metamfetamint fogyasztott.

A rendőrség a férfivel szemben függőséget okozó szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés bűntette miatt indított eljárást.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?