Štefánik-kereszt két gyermek életének megmentéséért

„Büszkék vagyunk arra, hogy olyan munkatársunk van, mint Pekaj Sándor, aki nem tétovázott, amikor két gyermek életének megmentéséről volt szó” – mondja Tibor Ševčík, a vágtornóci vasútállomás főnöke. Tolatómunkásként dolgozik itt a vágfarkasdi roma fiatalember, aki január 3-án Pozsonyban a köztársasági elnöktől vehette át a Milan Rastislav Štefánik-kereszt második fokozatát. Ezt azzal érdemelte ki, hogy tavaly nyáron élete kockáztatásával két kiskorú lányt mentett ki a Vág folyó hullámai közül. A tornóci állomásfőnöktől azt is megtudtuk, hogy alkalmzottjuknak nem ez volt az első elismerése, e nemes cselekedetért. Szeptemberben, a vasutasok napján Kassán, a Szlovák Vasutak vezérigazgatójától vehette át a közlekedési miniszter kitüntetését.

„Pekaj Sándort mint alkalmazottat és mint embert is megbízhatónak ismerjük. A munkában mindig lehet rá számítani, és kollégáival is nagyon jó viszonyban van” – dicsérte beosztottját a főnöke. Azt is elárulta, hogy az Általános Egészségbiztosító által a rendkívüli humánus cselekedetekért jutalomra is jelölték a fiatalembert. December 14-én Vágfarkasdon a Község Díja kitüntetést vehette át az életmentő. A díjat ünnepélyes képviselő-testületi ülésen Czibula József nyújtotta át Pekaj Sándornak, akit ő is tisztességes, dolgos embernek tart.

Tavaly, egy júniusi délutánon Pekaj Sándor szabadnapján a nyolcéves kislányával játszott a Vág-parton. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy az ár két fuldoklót sodor magával. Először azt sem látta, felnőttek vagy gyerekek kerültek-e veszélybe, csak két alá-alámerülő fejet látott, s habár félt is, mert nem tartja magát nagyon jó úszónak, gondolkodás nélkül a folyóba ugrott, hogy a bajba jutottak segítségére legyen. Előtte még odakiáltott a közelben álldogáló falubelieknek, jöjjenek segíteni. „Akkor ijedtem meg igazán, amikor észrevettem, hogy senki sem jön utánam, mert nem hittem, hogy egyedül sikerül mind a két gyereket kimentenem. Megpróbáltam az egyiket kihúzni, szerencsére a másik olyan görcsösen kapaszkodott bele, hogy őt is sikerült partra húznom. A legrosszabb az volt, amikor a kislányom utánam kiáltott: Apu, nehogy te is ott maradj!” – idézte fel a történteket az életmentő.

Annak idején egy névtelen telefonáló hívta fel figyelmünket az esetre azzal, hogy ne mindig csak arról cikkezzünk, milyen problémák vannak a romákkal, hanem azt is írjuk meg, hogy a sok szemtanú közül egyedül egy roma fiatalember kockáztatta az életét a gyerekekért. Pekaj Sándort most is felkerestük, mondja el, milyen érzésekkel vette át a kitüntetést: „Természetesen örültem neki, hiszen ilyesminek mindeki örült volna, de főleg meglepetés volt. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen kitüntetést kapok.” Éppen szabadságra készült, amikor december 27-én értesült a kitüntetésről, januárban a szabadságát megszakítva utazott Pozsonyba az átadási ceremóniára. A kitüntetéssel nem jár pénzjutalom, a keresztet és az oklevelet kapta a köztársasági elnöktől. Úgy hallotta, a kormány terjesztette őt fel erre a kitüntetésre. Egyébként az életét nem vátoztatta meg sem a nyári hőstett, sem a mostani kitüntetés. Közvetlenül az eset után még gyakran megállították az ismerősök, de mára feledésbe merült a dolog. A kislányok szülei máig sem felejtették el, mit tett a gyerekükért. Az egyikük, Iván Tímea édesapjával most is gyakran találkozik. Babóti Adrianna szüleivel ritkábban fut össze, de annak idején a kislány édesanyja személyesen eljött megköszönni a kislánya életét.