Stabil fejlődésnek indulhat Királyhelmec

Királyhelmec |

<p>A huszonhárom projekt közel félmilliós önrészét akár saját forrásból is fizetni tudná az önkormányzat.</p>

Királyhelmec stabil fejlődésnek indulhat a Nemzeti Információs Központ szerint. Az intézmény a 2016-os év gazdasági eredményeinek elemzése alapján fogalmazta meg ezt az álláspontot.

Pataky Károly polgármester úgy tájékoztatott, a Nemzeti Információs Központ minden évben 2926 szlovákiai település pénzügyi helyzetét elemzi, ezek alapján ad ki hivatalos minősítést. A Királyhelmec stabil fejlődését valószínűsítő értékelés már csak azért is fontos a város számára, mivel ebbe a kategóriába a vizsgált települések alig 30,2 százaléka tartozik. A minősítést az intézmény díszoklevéllel igazolta, valamint engedélyt adott a városnak, hogy a minősítést jelző logót egy éven keresztül hivatalosan is használhassa. Királyhelmec pénzügyi helyzete az elmúlt időszakban jelentősen javult. Az adósság egy év alatt közel negyedmillió euróval csökkent, korábban a meglévő hiteleket is sikerült konszolidálni. Egy másik intézmény kimutatása szerint ugyanis, mely a 2012 és 2015 között eltelt időszak adatai szerint fogalmazott meg véleményt, Királyhelmecet 2015-ben 138 szlovákiai város közül még a 10. legrosszabb anyagi helyzetben lévőnek minősítette. Királyhelmecnek jelenleg 1 454 250 euró tartozása van, melyből évente kb. 250 ezer eurót törleszt. A teljes adósságot – ha a helyzet nem változik – legkésőbb 2022-ig vissza tudják fizetni. Királyhelmec eladósodottsága korábban meghaladta a 33 százalékot, most ez a mutató 26 százalékra csökkent. A város vezetése nemrégiben a pénzintézmények képviselőivel is tárgyalt, és arra a megállapodásra jutottak, hogy egyelőre nincs szükség újabb banki hitelekre. A település 23 hazai vagy európai uniós projekt megvalósításához kért támogatást, ám ezek önrészét, 421 300 eurót, saját forrásból is fizetni tudja. Áthidaló kölcsönt is csak akkor vesz fel a város, ha valamelyik fejlesztés utófinanszírozott projekt keretében valósulna meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?