Sosem látott víztömeg érkezik

Pozsony |

<p>Történelmi nagyságú árhullám vonul végig a Dunán. A németországi Passaunál az eddigi, 500 éves rekordot megdöntötte a víz magassága. Az ottani adatok alapján a szakértők úgy számítják, nálunk mindenhol legalább 20&ndash;30 centiméterrel magasabb lesz a vízállás, mint az eddigi legnagyobb, 2002-es árvíz idején.&nbsp;</p>

A viszonyítási alapul szolgáló 2002-ben Passauban 11 méterre duzzadt a Duna, hétfőn éjszaka viszont 12,88 méterre emelkedett (a szokványos 4,5 méter helyett, az eddigi legmagasabb vízállás 500 éve 12,20 méter volt). Dévényújfalunál csütörtökön délután fog tetőzni a Duna (940–980 centiméter között), majd este a fővárosi szakaszon 980–1020 cm között alakul. Vagyis megdőlhet a 2002-es abszolút rekord, 11 éve a fővárosban 991 cm-t, Dévényújfaluban pedig 948cm-t mértek.  Rendkívüli helyzet PozsonybanPozsonyban már tegnap rendkívüli árvízhelyzetet hirdettek ki, amikor a víz szintje délután 900 centiméterhez közelített. Pozsony védvonalai másodpercenként 13 500 köbméteres vízmennyiségig tudják megvédeni a várost, 2002-ben a 991 centiméteres tetőzéskor a vízbőség 10 370 köbméter volt. Most a legkomorabb prognózisok is „csupán” 1020 cm-rel számolnak, ami azt jelenti, hogy a főváros – részben az időközben 33 millió euróért kiépített mobil gátrendszernek köszönhetően – megmenekül.  Néhány centiméterrel lehet több „Medvét pénteken este érheti el az árhullám, 930–980 centiméteren tetőzhet a Duna, Komáromban szombaton kora délután a vízszint csúcsértéke 830–880 centiméter között mozog majd” – mondta Michaela Mikulčíková, a Szlovák Meteorológiai Intézet (SHMÚ) hidrológusa. Medvénél a Duna 11 éve 910 centiméteren tetőzött. Fekete György, a vízgazdálkodási vállalat komáromi igazgatója nem tartja valószínűnek, hogy a vízszint náluk meghaladja a 2002-ben mért 843 cm-es maximumot, de annak közelében lesz. „A felsőbb szakaszokon rekordok dőlnek meg, ám ide már lassan érkezik az árhullám. Sokat segít, hogy a Vágon most nem magas a vízállás, a Duna felnyomja a Vág medrébe a vizet. Ez viszont egészen a Kis-Dunáig érezhető lesz” – mondta az igazgató.  Párkánynál szombaton este várják a Duna tetőzését 750–800 centiméteren, vagyis a vízszint itt meghaladja majd a 2002-es, 770 cm-es vízállást. Párkányban 2008-ban adták át az új, megerősített árvízvédelmi falat, amit szükség esetén még tovább tudnak erősíteni. Ján Oravec polgármester szerint a megáradt Duna nem fogja veszélyeztetni a város lakosságát.  (dem, shz, vkm, guzsu)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?